Beismerő vallomást tett a gyilkossággal gyanúsított marcali politikus

Belföld - 2006-09-19

Beismerő vallomást tett Szabó Gyula, az MDF Somogy megyei listavezetője, marcali önkormányzatának képviselője, egyben az októberi választáson jelölte, akit a rendőrség emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe, s jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Az 50 éves mezőgazdasági vállalkozó pénteken este nyolc óra körül, a Marcali melletti ipartelepen az áldozat autójában hat lövéssel végzett egy 34 éves helybeli férfival, akivel az ügy részleteit kedden Kaposváron ismertető rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint üzleti kapcsolatban állt.

Buzás László, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője közölte: a gyanúsított korábban is többször kötött üzletet az áldozattal, most egy tízmillió forintot meghaladó értékű autó, egy BMW X5-ös megvásárlásáról, amelyet a meggyilkolt férfi külföldről hozott volna be, kedvező feltételekkel, a vállalkozó megbízásából, amire korábban 3 millió forintot át is adott a beszerzőnek.

Ennek az állításnak a valódiságát vizsgálják, ugyanis a pénz átadásáról semmiféle írásos bizonyíték nincs - jegyezte meg. A gyanúsított vallomása szerint pénteken este a férfi újabb 3 millió forintot kért, s miután azt a választ kapta, hogy nem tud több pénzt adni, életveszélyesen megfenyegette megbízója családját. Ezt követően dördültek el a lövések, mintegy 2-3 méter távolságból, s ezek mindegyike az áldozat felsőtestét érte.

A rendőrség egy, a lövéseket halló helybeli lakos bejelentése alapján fél órán belül értesült a történtekről, forró nyomon csaknem félszázan kezdték el a bűncselekmény felderítését. az áldozatnál talált telefon híváslistája alapján szombaton hajnalban jutottak el a gyanúsítotthoz, akinél házkutatást tartottak. A férfi előbb megmutatta a helyszín közelében eldobott fegyvert, majd őrizetbe vételét követően a rendőrségen beismerő vallomást tett. A vállalkozót a környezete nyugodt emberként jellemezte, nincs tudomásuk arról, hogy a sajtóban megjelent egyes értesülések szerint tartozás állt volna a gyilkosság hátterében.

Erre a rendőrség sem talált eddig bizonyítékot. Mint ahogy arra sem, hogy biztosítási csalást követett volna el, s ezzel zsarolta volna az áldozat. Herke Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója ezzel kapcsolatosan azt mondta: egy éve valóban leégett a vállalkozó gabonatárolója, a szakértői vizsgálat azonban még nem zárult le. Az előre megfontoltság szándékát firtató kérdésre közölte: a gyanúsított által használt parabellumot állandóan a kocsijában tartotta, fegyverviselési engedélye azonban nem volt rá.

Buzás László az áldozat életvitelével kapcsolatosan elmondta: a férfi csalás és zsarolás miatt többször volt büntetve. Konkrét vállalkozása a történteket megelőzően nem volt, különböző üzleti tranzakciókkal foglalkozott. Az emberölés elkövetéséért kiszabható büntetés "alapesetben" öt-tíz év - közölte kérdésre válaszolva bűnügyi igazgató. A Magyar Demokrata Fórum szombaton elhatárolódott az esettől, Szabó Gyula még aznap lemondott listavezetői helyéről.

(MTI