Belső vizsgálat a rendőrségnél  

Belföld - 2006-10-28

Voltak kifogásolható rendőri intézkedések az október 23-ai tömegoszlatásban, ezért belső tényfeltáró vizsgálatot rendelt el – nyilatkozta a REBISZ parancsnoka az Origonak

Kérdéses ugyanakkor, hogy hogyan lehet azonosítani a törvénysértő rendőröket, mivel arcukat maszk takarta és azonosító számot sem viseltek.

Dobozi József rendőr-dandártábornok, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) parancsnoka az Origonak nyilatkozva azt mondta, ő maga is látott olyan felvételeket, amelyeken a rendőrök kifogásolhatóan jártak el. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője ezt nem tudta kommentálni az internetes lapnak, mert mint mondta, Dobozi a saját hatáskörében, a REBISZ-nél rendelt el vizsgálatot, ez pedig „másik cég”, nem tartozik a BRFK alá. Korábban Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya még úgy nyilatkozott, hogy a tömegoszlatás során minden jogszerűen zajlott.

 

Dobozi József emlékeztetett a rendőrségi törvényre, amely kimondja, hogy a kényszerítő eszközöket csak addig lehet alkalmazni, amíg ez célját el nem éri. Ez azt jelenti, hogy a földön fekvő, már harcképtelenné tett tüntetőt például nem szabad verni vagy rugdosni - tette hozzá. A parancsnokoknak is felelősségük van abban, hogy az esetleges túlkapások észlelésekor intézkedjenek, ezért ő meg is teszi a szükséges lépéseket.

 

Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy hogyan tudják majd felismerni a különböző fényképeken dokumentált maszkos, azonosító jelzéssel nem rendelkező rendőröket, Dobozi csak annyit felelt, hogy megpróbálják azonosítani őket. „Biztosíték nincs rá, de nagy valószínűséggel sikerül” - mondta.

 

Törvényesen jártak el?

 

Mint korábban beszámoltunk róla, a budapesti rendőrfőkapitány szerint a rendőrök nem voltak agresszívek az október 23-i fellépéseik során, hanem bátrak és kemények, és törvényesen jártak el. Eddig összesen 11 feljelentés érkezett az ügyészségre rendőri túlkapások miatt. Október 23 után civil szervezetek és a Fidesz is kifogásolta a rendőri fellépés "keménységét", és pénteken az Európai Bizottság jogi és igazságügyi felelőse is levélben kért információkat a történtekről.

 

Garamvölgyi László ezredes, az ORFK szóvivője az MTI-nek péntek késő este elmondta, hogy a rendőrségi törvény és a szabályzat nem tartalmaz olyan kifejezést, hogy „túlkapás”, tehát szakmai hibák, hiányosságok miatt indulhat vizsgálat. A belső vizsgálatot akkor rendelik el, „ha az konkrétumokra alapozható”. Ha a tényfeltáró vizsgálat hiányosságokat állapít meg, akkor az erre irányuló belső vizsgálat is megindul a REBISZ állományán belül - mondta.

 

A REBISZ parancsnoka pénteken este az MTI megkeresésére a vizsgálat elrendelésének tényével kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, hanem az MTI tudósítóját arra kérte, keresse az ORFK illetékesét.

 (Origo.hu, Figyelőnet.)