Bene, Gergényi: a rendőrség nem "tolta rá" a randalírozókat a békés tüntetőkre

Belföld - 2006-11-01

Bene László szerint a rendőrségnek nem volt szándékában a Fidesz nagygyűlésén résztvevőkre "rátolni" a randalírozókat, az október 23-án zajló rendőri akció rádióforgalmazása is bizonyítja, nem akarták a zavargókat az Astoriához engedni.

Az országos rendőrfőkapitány minderről az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak együttes ülésén beszélt, a nemzeti ünnepen történt zavargások rendőri intézkedései kapcsán. Bene László országos rendőrfőkapitány beszámolójában a rendőri akció részleteit ismertette. Kiemelte, több alkalommal is megpróbálták megakadályozni, hogy a randalírozók az Astoriához jussanak.

 

A tömegoszlatás követelménye, hogy a tömegnek lehetőséget kell biztosítani az eltávozásra. Erre több lehetőség is volt a környező utcák irányába - emelte ki a rendőri vezető.

 

Hangsúlyozta, hogy a hétfői Fidesz-nagygyűlés kezdetekor, 16 órakor a rendőrök megálltak a Bajcsy-Zsilinszky úton, ahonnan 18.01-ig nem mozdultak, vagyis két órán át ott állt az oszlató sor. A főkapitány szavai szerint egyedül a Gödör Klub környékén volt akció, mert a tüntetők felszedték a márványlapokat, dobálták a rendőröket, valamint a közelben lévő két szállodát is biztosítani kellett, ahol az aznapi ünnepség magas rangú külföldi vendégei szálltak meg.

 

Bene László ismertetése szerint a Városház térről a tankot 17.45-kor indították el. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy ő is harckocsizó volt a hadseregben, T-34-est is vezetett, amelyet, mint mondta, nem könnyű beindítani.

 

A rendőrkapitány szólt arról, hogy a Fidesz-rendezvényen 17.30-kor kezdtek olyan szórólapokat osztogatni, amelyek egyebek között a közelben zajló tömegoszlatásra hívták fel a figyelmet. Mint mondta, több százezer ember békésen távozott a Fidesz gyűléséről, miközben néhány ezren ott maradtak; voltak köztük olyanok, akik puszta kíváncsiságból. A rendezvényen 17.43-kor hívták fel az emberek figyelmét a helyszín elhagyására, ám azt nem említették, hogy a Deák térnél rendőri művelet zajlik.

 

Bene László közölte, 18.01-kor lovas alegységgel választották szét a békés és a randalírozó tömeget a Madách téren. Mintegy háromnegyed órával később, 18.45-kor az oszlató sor még csak a Dohány utcánál járt, és csupán 19.20-kor ért az Astoriához.

 

Az országos rendőrfőkapitány elmondta azt is, hogy a rendőri akció teljes rádióforgalmazását rögzítették, a hanganyag a képviselők rendelkezésére áll. Bizonyítja, hogy többször is elhangzott az utasítás, ne engedjék a randalírozókat az Astoriához - tette hozzá Bene László. A rendőrség vezetője végezetül hangsúlyozta, nem volt olyan szándékuk, hogy a békés tüntetésre rátolják a randalírozókat. Hozzátette: sajnálja, hogy nem sikerült megállítani őket.

 

Gergényi László budapesti rendőrkapitány arról beszélt, hogy Nyitrai Zsolttal (Fidesz), a rendezvény egyik szervezőjével, Varga Szilvia programigazgatóval és a rendezvényt biztosító civil biztonsági céggel is tartották a kapcsolatot. Hangsúlyozta, hogy egész nap nagy tömegek mozogtak a városban, rendőri beavatkozás egészen addig nem volt, amíg a rendőrökre nem támadtak.

 

Balog Zoltán (Fidesz) a zárt ülés elrendelése előtt újságírókkal közölte: bizonyítékuk van arra, hogy "politikai megrendelésre történt" a provokáció, amelyeket az ülés nyilvános részén be fognak mutatni. Mint mondta, amit az ülés nyílt részén hallottakat "egy nagyon súlyos akció leplezésére kitalált mesének" tartják és visszautasítják. Szerinte provokátorok intézték a két tömeg összekeveredését.

 

Az Országgyűlés Delegációs termében zajló ülést rendkívül nagy érdeklődés kíséri a sajtó részéről. Az ülésteremben még annyi szék sem volt, hogy minden bizottsági tag helyet foglalhasson, többen közülük végigállták a 14 órakor kezdődött meghallgatást.

 

 

(MTI)