"Törvénybe ütköző és a jogbiztonság alkotmányos alapelvét sérti az iskolák finanszírozásának csökkentése a tanév közben" - hangsúlyozta Pokorni.
Ha elfogadja a kormány az iskolák fenntartására szánt állami költségvetés csökkentését, az januártól kényszerhelyzetet teremt az iskolafenntartók körében, ami abszurdum - nyilatkozta Pokorni az Inforádiónak.
Önmagában az is sérelmes - tette hozzá -, hogy az iskolákra szánt normatívák három-négy éve csökkennek és ezt jövőre is így tervezi a kormány, ám ez még nem alkotmányellenes - mondta. "Szerintünk az visszás, hogy egy folyó tanévbe úgy avatkozna be a kormány, hogy azzal lehetetlen helyzetbe hozza az önkormányzatokat.
Pokorni rámutatott: "1300 iskolát zártak be, 25.000-nél több pedagógust és 14.000 egyéb oktatásban dolgozó embert bocsátottak el az elmúlt években, ehhez képest jövőre egy minden eddiginél durvább megszorítást tervez a kormány. Az általa benyújtott táblázat szerint 63 milliárd forinttal kevesebb pénzt szán jövőre a közoktatásra, ami 15 százalékos csökkentést jelent egyik napról a másikra" - emelte ki Pokorni.
Forrás: Inforádió