DK: utoljára 1996-ban mértek ilyen magas inflációt Magyarországon

Belföld - 2023-01-13

Utoljára 1996-ban mértek ilyen magas inflációt Magyarországon - kommentálta a DK árnyék-pénzügyminisztere azt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Bodnár Zoltán pénteki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a fogyasztói árak növekedése már a koronavírus-járványt és a "területszerző orosz agressziót" megelőzően is két és félszerese volt az európai átlagnak, és "ilyen is maradt", pedig a járvány és a háború gazdasági hatásai az összes uniós tagországot érintették.

Miközben a magyar infláció "változatlan ütemben száguld", addig a többi uniós tagországban októberben, novemberben elkezdődött a fogyasztói árak csökkenése, ahogy csökken az infláció Amerikában és a világgazdaság egészében - mondta a politikus, aki szerint "közönséges hazugság", hogy a magyar embereknek azért kell elszenvedniük a példátlan áremelkedést, mert azt a kormányon kívül álló, elháríthatatlan, külső körülmények okozzák

Bodnár Zoltán arra is kitért, hogy a KSH mérése alapján 2021 decemberéhez viszonyítva az élelmiszerek ára közel 45 százalékkal emelkedett. A Demokratikus Koalíció szerint "az orbáni infláció áll a történelmi élelmiszerár-drágulás mögött, amihez hasonló a Rákosi-rendszer óta nem volt Magyarországon" - jelentette ki.