Dobrev Klára hónapokkal ezelőtt mutatta be a nyilvánosságban azokat az ügyeket, amelyekben a bankok minden szégyenérzet nélkül követelőznek gyászoló családokkal szemben, akik az egyik szülő halála miatt nem tudják határidőre fizetni a babaváró hitelük törlesztőrészletét.
Mint a Demokratikus Koalíció elnöke elmondta: a kormány a DK nyomására pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy egy 600 millió forintos alapot hoznak létre az ilyen családok megsegítésére, ez azonban csak egy átverés volt - ezt erősítette meg az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egy állampolgári panaszra.
A kormány által bejelentett alapban egyetlen forint állami pénz sincs, ráadásul a kormány semmire sem kötelezte a bankokat, a Fidesz a pénzintézetek jóindulatára bízta, hogy segítenek-e ebből az alapból bármelyik családnak.
Mint a DK elnöke elmondta: ha a bankoknak lenne jóindulata, akkor ennek a pénzügyi alapnak a létrehozása is felesleges lenne. "Azzal, hogy az Orbán-kormány semmilyen jogszabályt nem hozott, amivel segítségnyújtásra kötelezné a bankokat, valójában átverte azokat a gyászoló családokat, akik egy családi tragédia után is a bankok zaklatásának vannak kitéve" - fogalmazott, hozzátéve: ennek is véget akar vetni 2026 után. "A bankokat törvényben kell kötelezni arra, hogy méltányosan járjanak el, ha pedig nem így tesznek, akkor súlyos szankciókkal kell sújtani őket. Segíteni fogunk a bajba jutott családoknak, addig fogjuk nyomasztani a bankokat, amíg nem teljesítik az ígéretüket" - zárta sajtótájékoztatóját Dobrev Klára.
DK Sajtóiroda Kiadó: Demokratikus Koalíció