Szerinte személyi kérdésekben kizárólag titkos voksolással szabadna dönteni. Az egyetem azonban közleményben hangsúlyozza, hogy a mindenkori rektor sem írhatja felül a a Tanári Testület szavazására vonatkozó szabályzatot.
A felsőoktatási törvény módosításának következtében a második rektori ciklusát töltő Szabó Gábor harmadszor is pályázhat a SZTE rektori posztjára.
"Úgy gondolom, hogy ez több szempontból is helytelen, nem demokratikus, nincs jó érzése az embernek ilyen alkalommal" - mondta el véleményét a nyílt szavazásról Wittmann Tibor. Szerinte ugyanis a hivatalban lévő rektor megfélemlítésre is használhatja a rendszert. Megjegyezte, hogy csak az egyetemi tanárok egy része tud részt venni a pályázatok első ismertetésén, ezt követően azonban a tanári karnak döntenie kell, nyílt formában. Wittmann Tibor kifogásolja, hogy csak keveseknek lesz lehetősége a pályázatok megismerésére. Hangsúlyozta továbbá, hogy személyi kérdésekben kizárólag titkos voksolással szabadna döntést hozni.
A szegedi egyetem február 15-én közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy egyetemi szabályzat szerint a szavazás joga az SZTE Szenátusát illeti, a Tanári Testület csak véleményt nyilvánít, amit a testület elnöke ismertet a rektorválasztás napján, március 8-án. Hangsúlyozzák továbbá: arról, hogy a Tanári Testület milyen szavazással szavaz, a Szervezeti Működési Szabályzat IX. fejezetének 17. pontja rendelkezik, amit az egyetem mindenkori rektorának sincs joga felülírni.
(Forrás: szegedma.hu)