Elindult a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója

Belföld - 2017-12-01

Pénteken kezdetét vette a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója, amelynek keretében idén hatvanezer doboznyi ajándék összegyűjtését tűzte ki célul a szervezet.

A Baptista Szeretetszolgálat 14. alkalommal szervezi meg országos karácsonyi adománygyűjtő akcióját az adventi időszakban, amelynek keretében idén országszerte 200 gyűjtőponton várják december 20-ig a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat - mondta el Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója az akció pénteki megnyitóján, a budapesti Deák Ferenc téren.

Aki nem tud ajándékot készíteni, az a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal vagy a szervezethez önkéntesként csatlakozva is segítheti az akciót.

Az ügyvezető felidézte, hogy az adománygyűjtés 2004-es elindulásakor csupán egy gyűjtőponton várták az ajándékokat, amelyekből az első évben 5000 darabot sikerült összegyűjteni. Idén már mintegy 1000 önkéntes segíti a szervezet 3000 dolgozóját, akik 200 helyszínen várják a gyerekeknek szánt, kor és nem szerint felcímkézett cipős dobozokat, amelyekből tavaly 41 ezer 170 darabot sikerült összegyűjteni.

Téltündérjelmezbe öltözött segítő a Baptista Szeretetszolgálat 14. karácsonyi adománygyűjtő Cipősdoboz akciójának megnyitóján Budapesten, a Deák téren 2017. december 1-jén. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A csomagokba elsősorban játék, könyv mellett nem törékeny holmikat és nem romlandó édességeket várnak elsősorban. A doboz alját és a tetejét külön kell becsomagolni, és fel kell tüntetni, hogy milyen nemű és korú gyermeknek szánják az ajándékot.

Vujity Tvrtko, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete a pénteki eseményen kiemelte: a Deák téri ponton leadott dobozokat nyomkövetővel is ellátják, így az ajándékozó a feladástól egészen a célba érkezésig végigkövetheti a doboz útját.

Idén a Liliput Játékvilág jóvoltából a cég weboldalán online is lehet ajándékot készíteni. A virtuális kosárba került termékeket a vállalat dobozba teszi és eljuttatja a szeretetszolgálathoz, amely a többi ajándékkal együtt ezeket is rendezvényein osztja szét a rászorulók között.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza