Annak ellenére, hogy a jogrend maradéktalan helyreállítása kizárólag az önkényesen átírt vonatkozó jogszabály azonnali visszavonásával volna lehetséges, az MDF megszakítás nélkül folytatja a polgárság érdekeit és értékeit védő tevékenységét.
A mai napon nem az MDF lép vissza a fővárosi megmérettetéstől, hanem a választási törvény léptette vissza önhatalmúlag a jobbközép pártot. A kormányzat vezérelte nyári centralizációs hullámban szigorított jogszabály esélyt sem adott a 2006 őszén összegyűjtött ajánlószelvény-mennyiséget most is felmutató demokrata fórumnak a versenyben maradáshoz. A kormánypárt antidemokratikus eljárásának következménye a legnagyobb parlamenten kívüli – az EP-ben is helyet foglaló – erőt átmenetileg ellehetetlenítette.
A Demokrata Fórum úgy járt, mint az a sok százezer hazai kis- és középvállalkozó, aki szorgalma és színvonalas munkája révén ugyan elvben bármikor képes lenne elnyerni a tevékenységi körében meghirdetett állami megrendeléseket, de a hazai nagyvállalatok és a globális mamutok erőfölénye minden siker lehetőségétől megfosztja őt. Az MDF bízott a jogrend érvényesülésében, a tiszta versenyfeltételekben, de – megköszönve szimpatizánsai bizalmát – más típusú politikai küzdelmet indít el, melyről szimpatizánsait és választóit jövő héten más nyilvános eseményen értesíti.
A szemünk láttára bizonyosodott be, hogy a hazai politikai piacon éppúgy oligarchikus viszonyok uralkodnak, mint a gazdasági élet mindennapjaiban. A kormánypárt hatalmi monopóliuma (kiegészülve az agonizáló MSZP maradék erőfölényével) minden demokratikus lehetőséget elszívott a fórum indulása elől.
Az Országgyűlésben helyet foglaló két kis párt ajánlószelvényeinek száma valamiféle okból az utolsó pillanatokban meglódult. Kezdeményezésünk arra irányul, hogy a jövőben megszűnjön a valamiféle okból való meglódulás kényszere. Az MDF ennek az önkormányzati választásnak az eredményét megkérdőjelezi, átmenetinek tekinti és már a jövő héten lépéseket tesz a tisztességes versenyhelyzet visszaállítása érdekében.
Budapest, 2010. 09.03.
MDF Elnökség
Kiadó: Magyar Demokrata Fórum (MDF)
OS