Ellenzéki tárgyalás - Több egyeztetést tartanak a jövőben a pártok

Belföld - 2018-04-23

Egy fal dőlt le azzal, hogy az Országgyűlés ellenzéki pártjai egyeztettek egymással a jövőbeli ellenzéki munkáról - vélte Szél Bernadett, az LMP társelnöke hétfői sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy pártja kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ültek a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd politikusai.

A megbeszélésről Szél Bernadett részleteket nem árult el, mint fogalmazott, azért, hogy nagyobb eséllyel valósulhassanak meg az elhangzott javaslatok. Csupán annyit közölt: a tárgyalás konstruktív volt, és a jövőben több egyeztetést tartanak majd, hogy minél eredményesebben dolgozhassanak a választókért.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke újságíróknak azt mondta, konstruktív volt a hangulat az egyeztetésen, a tárgyalásokat kedden folytatják.

Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője beszél, mellette Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke elmondta, pártja több javaslattal érkezett az egyeztetésre, de megállapodtak arról, amíg nincs döntés azokról, addig nem is beszélnek elképzeléseikről a nyilvánosság előt