EP-választás - MSZP-Párbeszéd: kudarc az eredmény

Belföld - 2019-05-27

Kudarcnak tartja az MSZP elnöke, európai parlamenti (EP-) listavezetője, hogy az MSZP-Párbeszéd közös listája egy mandátumot szerzett az EP-választáson, de a párt elnöksége az önkormányzati választásokra tekintettel egyhangúlag úgy döntött, hogy nem mond le.

Tóth Bertalan vasárnap késő este, Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, sok településen - ahol már megszületett az önkormányzati választási megállapodás - olyan eredmény körvonalazódott, amely azt mutatja, az ellenzéki együttműködés le tudja győzni a Fidesz "kiskirályait", "elkezdődhet a nemzeti együttműködés rendszerének a lebontása".

Ez egy olyan felelősség, amelyet a választási eredmény tükrében is vállal az MSZP elnöksége és nem mond le - indokolt.

Hozzátette: az elnökség - az MSZP-t erősítve és egyben tartva - az önkormányzati választásokig azért fog küzdeni, hogy minél több településen fordulatot érjenek el.

Gratulált "az ellenzéki háziverseny győztesének", a Demokratikus Koalíciónak, valamint a Momentumnak az elért eredményhez. "De szeretném azt is világossá tenni, hogy ezt a választást sajnos a Fidesz nyerte meg" - fogalmazott.

Tóth Bertalan közölte, nincs bennük harag egyik ellenzéki párt irányába sem. Szerinte a számok azt mutatják, hogy szükség van az MSZP mögött álló hálózatra ahhoz, hogy az önkormányzati választáson sikert érjenek el.

Elmondta azt is, hogy mandátumát előzetes közlésének megfelelően nem veszi át, az MSZP választmánya szombaton dönt arról, ki képviselje az MSZP-Párbeszéd szövetségét a következő öt évben az EP-ben.

Kitért arra is, értékelni fogják a választás eredményét, az általuk képviselt politikát.

Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje sajnálatát fejezte ki, hogy csalódást okoztak a választóknak, de jó hírként beszélt arról, hogy az EP-választáson Európa-szerte megerősödtek a baloldali és a zöld erők.

Habár Magyarországon a Fidesz egyértelmű győzelmet aratott, de Európa-szerte a vártnál sokkal jobb eredményt értek el az európai integrációt erősíteni kívánó, Európát hatékonyabbá, igazságosabbá, zöldebbé tenni akaró politikai erők - mondta.