Fidesz-kongresszus - Kósa: a magyar a világ egyik legsikeresebb nemzete

Belföld - 2017-11-12

A világ egyik legsikeresebb népének és nemzetének nevezte a magyart a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap Budapesten, a Fidesz tisztújító kongresszusán.

Kósa Lajos szerint a magyar titok három tényezőből áll: egyrészt Szent István óta a keresztény hitünkből, "soha fel nem adva, mindig megújulva", másrészt a magyarságunkból, "soha fel nem adva, soha el nem árulva", harmadrészt a szabadságszeretetből.

Az egész történelmünk arról szól, hogy szabadok akarunk lenni, a saját sorsunkról és a saját hazánkról mi szeretnénk dönteni - tette hozzá.

Mint mondta, a mai időkben éppen ezt a három dolgot éri a legnagyobb támadás. Kifejtette: támadás éri magyarságunkat, hiszen ha Magyarország bevándorlóországgá válik, akkor a magyar nemzet alapjait kezdi ki ez a folyamat; támadás éri szabadságunkat, mert mások akarják eldönteni helyettünk, hogy kikkel éljünk együtt és mit gondoljunk.

Kijelentette: Európában a kereszt nem megtűrt, hanem üldözendő jelkép.

Megjegyezte ugyanakkor: lehet, hogy sokan vannak, akik támadják Magyarországot, de ez nem érdekes, a történelem során már "komolyabb figurákkal" is szembe kellett nézni.

Kósa Lajos azt mondta, "ezekről" azt is biztosan tudni: Adyt nem olvasták. "Sok senki, gnóm, nyavalyás, talmi. Jó lesz egy kis hódolás és csönd: Így nem fogok sohse meghalni." - idézte a költőt a politikus, majd úgy zárta szavait: "így nem fogunk soha meghalni".

Simicskó István honvédelmi miniszter Donald Trump amerikai elnököt idézte, miszerint "a jó szomszédot a jó kerítés" teszi. Azt mondta: valljuk mi is ezt az álláspontot.

A KDNP-s politikus emlékeztetett: a kerítés a déli határnál 2015 októberére elkészült, és 17 ezer katona vett eddig részt a határ védelmében. Emellett ezer katona folyamatosan jelen van a nemzetközi válságövezetekben. A magyar honvédelem fejlesztése is elindult, a Zrínyi 2026 tíz évre szóló fejlesztési irányokat ölel fel. A biztonság alapja az erős honvédség, ennek elérése a cél - hangoztatta a tárca vezetője.

Járóka Lívia európai parlamenti (EP-)képviselő megköszönte a lehetőséget, hogy a Fidesz őt jelölte az EP-ben az alelnöki posztra Pelczné Gáll Ildikó helyére. Hozzátette: a jelöléssel járó megbecsülés ugyanakkor nem neki, hanem a Fidesznek szól. Mint mondta, a cigányság mellett a közép-európai fiatal női vezetőket is szeretné képviselni.

Ma már nincs olyan roma gyermek Magyarországon, aki nem jár iskolába, nem tudja, melyik szakmában, vagy hol szeretne elhelyezkedni. Remények és esélyek vannak - hangsúlyozta, hozzátéve: számos javaslatuk van, amelyet szeretnék, ha Európában is átvennének.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a testületnél közelmúltban tartott választásokról beszélt, amelyen a Magosz a szavazatok több mint 88 százalékát szerezte meg. Mint mondta, mind a 19 megyében ők alakíthatnak majd küldöttgyűlést.

Ez óriási győzelem, s mutatja, a magyar gazdákat nem lehet megtéveszteni - hangsúlyozta, hozzátéve: hisznek abban, hogy a kamarai választás egyúttal értékválasztás is volt. Döntöttek többek között arról is, hogy a magyar föld magyar kézben maradjon, s arról is, elhiszik-e "az ellenzéki blablát".

Elmondhatják, a vidék mögöttük áll, de ezt a bizalmat meg kell védeni, s újra és újra meg kell szolgálni - hangsúlyozta. Mint mondta, a magyar vidék készen áll, és készek újrakötni a szövetséget a Fidesszel.