Fidesz-OVB: 3-4

Belföld - 2006-11-21

A maradék öt Fideszes és KDNP-s kérdésről döntött az Országos Választási Bizottság. Kedden két ellenzéki népszavazási kezdeményezést engedtek át, hármat pedig elutasítottak. Hétfőn egy ment át, egy pedig elbukott. A Fidesz mindenképp Alkotmánybírósághoz fordul.

Leszavazta az Országos Választási Bizottság (OVB) a Fidesz és a KDNP harmadik, a vizitdíj bevezetésére vonatkozó kérdését, az ötödik, a nyugdíjasok munkavállalásával kapcsolatos, valamint a hetedik, a kormány felelősségvállalásával kapcsolatos kérdését is. A testület 6:2 arányban döntött úgy, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet országos népszavazásra bocsátani. A többségi indoklás szerint a vizitdíj esetében ezt azért nem lehet megtenni, mert ez a költségvetést érintő kérdés, az alkotmány pedig tiltja, hogy ilyen ügyekben a nép kinyilvánítsa az akaratát.

 

A nyugdíjasokra vonatkozó kérdés elutasításának legfőbb oka az volt, hogy a testület többsége szerint nem egyértelmű a kérdés. Többen azt is megállapították, hogy a kezdeményezés burkolt alkotmánymódosítást is jelent, ráadásul a költségvetést is érinti, ezért nem lehet hitelesíteni. Szintén az egyértelműség hiánya, illetve a burkolt alkotmánymódosítás feltételezése volt a kifogás a hetedik kérdés elutasításánál.

 

Kettőt átengedtek

Az OVB példás gyorsasággal és egyhangúlag engedte át viszont azt a kérdést, hogy gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen-e kapni. Szintén elsőprő (7:1-es) többséget kapott a gazdák földekre vonatkozó elővásárlásáról szóló kezdeményezés hitelesítése.

 

Orbán Viktor a Fidesz október 23-i nagygyűlésén jelentette be, hogy országos népszavazást kezdeményeznek több kérdésben is. A pontos kérdések (összesen hét) pár nappal később váltak ismertté, és ezek a tandíjtól a földek elővásárlási jogán át a kormány felelősségre vonásáig terjedtek.