Fővárosi Közgyűlés - A Liberálisok 1300 aláírást gyűjtöttek a Hegyalja út átnevezése ellen

Belföld - 2016-03-30

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) egyetért azzal, hogy Mádl Ferencről közterületet nevezzenek el Budapesten, ugyanakkor azzal nem, hogy a Hegyalja út viselje a volt államfő nevét - mondta Szabadai Viktor, az ellenzéki párt budapesti választmányának elnöke szerdán, a tervek szerint a névváltoztatásról is döntő Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus közölte, pártja elfogadhatatlannak tartja, hogy a több mint ezer ott lakó, valamint az érintett kerületek megkérdezése nélkül nevezzék át a Hegyalja utat, amely 1936 óta viseli ezt a nevet.

    A Liberálisok az átnevezés ellen 1300 aláírást gyűjtöttek az elmúlt négy napban, ami azt mutatja, a helyiek sem értenek egyet a kezdeményezéssel - fejtette ki Szabadai Viktor, aki megjegyezte, Mádl Ferencről is olyan "alulról jövő kezdeményezés" után kellene közterületet elnevezni, mint ahogy az szerinte elődje, Göncz Árpád esetében is történhet a XIII. kerületben.