Fővárosi Közgyűlés - DK: a budapestieknek kell dönteniük az olimpiáról

Belföld - 2017-03-01

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormányoldal nem hagyhatja figyelmen kívül annak a 266 ezer embernek az aláírását, aki népszavazást szeretett volna elérni az olimpiai pályázatról.

Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja kezdetektől és most is ellenzi az olimpia megrendezését, ugyanakkor úgy gondolják, arról nem dönthet pusztán három ember: Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

A DK képviselője hangsúlyozta: a napokban megdőlt a kormány azon érve is, hogy az olimpia azért lett volna olcsó, mert a pályázatban nagyrészt egyébként is megvalósuló fejlesztések szerepelnek. Gy. Németh Erzsébet szerint a kabinet egyik büntetése a 3-as metró felújításáról szóló pályázati kiírás visszavonása.

Az ellenzéki politikus emellett felszólította a közgyűlés kormánypárti képviselőit, hogy saját zsebből fizessék ki a Simicska Lajos cégének jogerősen megítélt kártérítést.

A Fővárosi Ítélőtábla debreceni tanácsa kedden kihirdetett határozata szerint érvénytelenül mondta fel a szerződést a Simicska Lajos tulajdonába tartozó Mahirrel a Fővárosi Önkormányzat.