Gyurcsány Ferenc szerint 2008 és 2010 között helyreáll a gazdasági egyensúly, az eurót ehhez képest plusz két éven belül lehet bevezetni. A miniszterelnök erről azután tájékoztatta a sajtót Kuncze Gáborral közösen, hogy az SZDSZ frakciójával a konvergenciaprogramról egyeztetett kedden Budapesten.
"2008 és 2010 között az egyensúlyi pályának a két legfontosabb feltétele biztosan megvan: három százalék alatt vagyunk hiányban, csökkenő tendenciát mutat az államadósság, ami fontos, alacsony az infláció és ehhez képest alacsonyak a kamatok" - mondta a kormányfő kitérve arra is, hogy az eurót "ehhez képest plusz két éven belül realitás bevezetni".
"2008 és 2010 között az egyensúlyi pályának a két legfontosabb feltétele biztosan megvan: három százalék alatt vagyunk hiányban, csökkenő tendenciát mutat az államadósság, ami fontos, alacsony az infláció és ehhez képest alacsonyak a kamatok" - mondta a kormányfő kitérve arra is, hogy az eurót "ehhez képest plusz két éven belül realitás bevezetni".
A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy a konvergenciaprogram nem az euró bevezetésének időpontjáról szól. Hozzátette: a korábbi konvergenciaprogramok sem tartalmaztak konkrét dátumokat az euró bevezetéséről. Ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy a bevezetéshez összesen négy feltételnek kell érvényesülnie, ezek közül kettőben, a költségvetési hiány és az államadósság csökkentésében van a kormánynak felelőssége. A másik két feltétel - az infláció és kamat - monetáris típusú - mondta Gyurcsány Ferenc. "Úgy látom, hogy olyan konvergenciaprogram lesz, amelyet el fog fogadni az Európai Unió" - szögezte le a miniszterelnök egy kérdésre válaszolva.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke elmondta: a liberális párt olyan programot támogat, amelyik a lehetséges legrövidebb időn beül állítja helyre az egyensúlyt, és emellett következetesen végigviszi a reformokat. Hozzátette: a szabad demokraták szerint az egyensúly helyreállításának időpontja 2008 vége, 2009 lehet.
"Mi bátrabban ösztönöznénk magunkat arra, hogy egy bizonyos dátumhoz ragaszkodjunk, abban viszont egyetértünk a miniszterelnökkel, hogy ezeknek egy része nem függ tőlünk, vagyis ilyen értelemben mondott malaszt egy kimondott időpont" - közölte a pártelnök arra a kérdésre, hogy ha a szabad demokratákon múlna, akkor lenne-e konkrét euróbevezetési dátum. A politikus leszögezte: pártja azt tartja fontosnak, hogy az eurót a lehetséges legkorábbi időpontban bevezessék. (forrás: MTI)