Egy békéjét vesztett közösségben az ünnep nem az emelkedett nyugalom pillanata, hanem a küzdelem folytatása más eszközökkel – fogalmazott Gyurcsány Ferenc október 23-i beszédében, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékművénél, az Ötvenhatosok terén.
A DK elnöke szerint Magyarországon a szabadság és a nemzeti függetlenség ünnepét árulók próbálják meg a közösség nevében ünnepelni, sőt az ünnep helyett valójában ellopni, megbecsteleníteni. Hiszen 1956 arról szólt, hogy Magyarország megszabaduljon az orosz-szovjet uralomtól. Vagyis aki most „utálkozással figyeli”, hogy Ukrajna nem akar orosz uralom alatt élni, és megtagadja tőle a segítséget, az maga is áruló.
Gyurcsány szerint Ukrajna kapcsán a magyar kormány „a gyilkos oldalára áll, a gyilkost mentegeti, ezzel elárulja '56 ügyét, a magyar szabadság és függetlenség ügyét, valamint elárulja a saját népét és szövetségeseit”. „Azok a szavak, amelyeket az áruló miniszterelnök mond a gyilkosok védelmében, azok nem egyszerűen ocsmányak, hanem a bűnök bűneiként hatnak”. A politikus szerint az árulók gyáván csak semlegességet próbálnak meg mutatni a jó és a rossz küzdelmében.
„A Demokratikus Koalíció nevében meghajtjuk fejünket Nagy Imre és mártírtársai előtt, őket a magyar szabadság, a magyar függetlenségért folytatott küzdelem igaz hőseinek tekintjük, olyan hősöknek, akik megérdemlik a tiszteletet. És megérdemlik, hogy magasztosuljanak az emlékezetben.
Kiadó: Demokratikus Koalíció
OS