Gyurcsány megállapodást szorgalmaz Magyarország jövőjéről

Belföld - 2006-07-28

Magyarország jövője érdekében megállapodást, vitákban kiérlelt közös döntéseket szorgalmazott Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtökön este a Magyar Televízióban.

 "Megvitatni és megállapodni egészségügyről, megvitatni és megállapodni Magyarország jövőjéről. Ez a dolgunk. Közösen kell tenni. Vagy közösen, mert így érdemes, vagy sehogy - mondta a miniszterelnök, felvételről sugárzott beszédében.

"Én azt mondom, hogy gyerünk, közösen. Gyerünk, teremtsünk egy új világot, a győztesek világát, mert Magyarországnak a legjobbnak kell lenni" - mondta. Hangsúlyozta: jobb életet nem az állam, hanem az emberek maguk teremthetnek.

"Olyan lesz ez az ország, amilyenné mi tesszük. Ebben az állam tud segíteni, de nem tud bennünket pótolni" - jelentette ki a kormányfő. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: az erős alapok megteremtéséhez egyensúly kell, valamint olyan állam, amely az embereket szolgálva, olcsón és hatékonyan működik.

Erről szóltak a kormány intézkedései - fűzte hozzá. "Az elmúlt napokban, az elmúlt hetekben nehéz, bonyolult döntéseket hoztunk. Tudom, hogy sokan nem örültek ezeknek a döntéseknek. Tudom, hogy ezek a döntések átalakítják a hétköznapokat. De tudom, hogy Magyarországnak ezekre a döntésekre szüksége van" - mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök rámutatott: a kormány saját magán kezdte az átalakítást, kevesebb minisztériummal, sok helyen kevesebb politikussal, kevesebb autóval, de tovább kell menni. "Azt szeretnénk, hogy ha olyan világ venne bennünket körbe az egészségügytől a felsőoktatásig, amelyben van értelme erőfeszítést tenni, amelyben könnyebb boldogulni, amely bennünket szolgál" - mondta. Emlékezetett arra, hogy ezekben a napokban bocsátották vitára az egészségügy átalakításáról szóló Zöld könyvet.

Szólt arról is, hogy a következő napokban útjára bocsátanak egy másik vitát is: "milyen legyen az új Magyarország, mit építsünk abból a nagyon sok pénzből, amelynek végre Magyarország lesz a birtokosa", amelyből átformálhatja a vidék arcát, utakat, iskolákat, kórházakat építhet, korszerűsítheti a vasutat.

(MTI)