Gyurcsány  Ferenc szerint az adó- és járulékcsökkentés nem megoldás

Belföld - 2006-08-30

Az adók és járulékok csökkentésével nem lehet a gazdaságot dinamizálni és az államháztartás egyensúlyát megteremteni - mondta miniszterelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságának  ülésén a Parlamentben

Gyurcsány Ferenc az elmúlt 10 év gazdaságpolitikai tapasztalataira utalva hangsúlyozta: jelentős adó és járulékcsökkentés nem gyorsítja a gazdasági növekedést a kellő mértékben. Rövid távon a bevétel növelésen és kiadás csökkentésen alapuló kiigazítás nem kerülhető el - tette hozzá.

 

Gyurcsány Ferenc ismertetése szerint a kormány úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi program a kialakult viszonyokat jelentősen átrendező, "több mint kiigazító" program, mivel a gazdaság szerkezetén alakítja át. A kiadások csökkentését illetően a miniszterelnök ismét leszögezte: a nyugdíjakon nem kívánnak jelentős szűkítéseket végrehajtani. Említést tett azonban a közszférához kapcsolódó kiadásokról, amelyek ismertetése szerint a GDP jelenleg 18 százalékát elérő szintről 2009-re 15 százalékra csökkennek, míg az állami újraelosztás mértéke 51 százalékról 45 százalékra mérséklődik.

 

A kiadások lefaragásának másik jelentős területeként említette az ártámogatások átalakuló rendszerét. A gázár-támogatást illetően elmondta: a cél az, hogy a mintegy 500 milliárd forintra tehető lakossági gázár-számlából a költségvetés, szociális alapon csak mintegy 100 milliárd forintot fizessen ki.

 

Matolcsy György, az Orbán kormány gazdasági minisztere, a kormányfő véleményével szemben az adó- és járulékcsökkentésen alapuló gazdasági dinamizálás mellett érvelt. Kritikával illette, hogy a program az uniós források esetében csak 50 százalékos felhasználással számol. A konvergencia program a "gazdaságpolitika 3 fő hajójára üt léket" - fogalmazott az ellenzéki politikus: ide sorolta az euró bevezetésének késedelmét, a kihasználatlanul maradó uniós forrásokat és a 2007-es költségvetést.

 

Selmeczi Gabriella (Fidesz) azt kérdezte a miniszterelnöktől: igaz-e, hogy államcsőd fenyeget, illetve azt tudakolta, lemond-e Gyurcsány Ferenc, ha a program egy éven belül megbukik.

 

Gyurcsány Ferenc válaszában cáfolta Matolcsy György állítását és elismételte: a korábbi járulékcsökkentés nem növelte a foglalkoztatottak számát érdemben és a növekedést sem gyorsította.

 

A Széchenyi programot méltató ellenzéki felszólalásokra reagálva a miniszterelnök elmondta, hogy az Orbán kormány négy éve alatt mintegy 18.700 vállalkozás jutott pénzhez, a támogatások 71,5 milliárd forint tőkét mozgattak meg. A 2002-2006 közötti ciklusban ezzel szemben négyszer annyi vállalkozás kapott támogatást és 612 milliárd forint tőke "mozdult" meg - tette hozzá.

 

Az ellenzéki képviselőket - utalva Selmeczi Gabriella kérdésére - arra kérte: önmagukkal szemben is legyenek hasonlóan szigorúak és felhívta a figyelmüket több, általa pontatlannak nevezett idézetre. Hangsúlyozta: az ellenzéki képviselők által gyakran emlegetett dán és ír példának meg kell nézni a kiigazítási oldalát is. (forrás: MTI-ECO)