Hajléktalanoknak tartanak karácsonyi ünnepséget vasárnap este Józsefvárosban

Belföld - 2016-12-25

Budapesten, a józsefvárosi Szent József-plébániatemplomban, a Sant'Egidio közösség rendezvényén Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke mutat be szentmisét. Ezután a Sant'Egidio közösség tagjai vendégül látnak és megajándékoznak kétszáznegyven olyan hajléktalant, akivel év közben is rendszeresen találkoznak.

Budapesten 1600 embernek osztotttak étel a Krisna-hívők. MTI Fotó: Illyés Tibor

A római központú, nemzetközi Sant'Egidio közösség 1982 óta minden évben vendégül lát karácsonykor nehéz sorsú embereket. Idén több mint százezer embert vendégelnek meg a világ mintegy hetven országában. A meghívottak között vannak hajléktalanok, koldusok, szociális otthonokban élők, idősek, utcagyerekek, AIDS-es és pszichés betegek, bebörtönzöttek, romák, akiket a közösség tagjai egyébként az esztendő folyamán látogatnak. A közösséget 1968-ban alapította a római Andrea Riccardi és néhány iskolatársa azért, hogy közösen imádkozva és szegénynegyedekbe járva utcagyerekek, hajléktalanok, elhagyott idős vagy fogyatékos emberek gondozásával váltsák tettekre Jézus tanítását. A mára mintegy hatvanezer tagot számláló katolikus közösség a világ hetvenöt országában működik. A magyar közösség a rendszerváltozás idején született meg.