A rendőrök berendelés alapján illetve önkéntes alapon vállalták, hogy részt vesznek a borsodi árvízi védekezési feladatokban, melyek ellátására rövid időn belül felkészültek, felvették a szükséges felszerelést és útnak indultak Borsod megyébe. Az árvízi védekezésben résztvevő hatszáz hajdú-bihari rendőr között vannak bűnügyesek, közrendvédelmi és közlekedési területről valamint a határrendészeti szakterületről egyaránt.
A hajdú-bihari rendőrök Onga és Ócsanálos települések árvízi védekezésében segítenek. Az elmúlt héten, önkéntes alapon is szerveződtek csoportok, akik szolgálati feladataik után indultak el és vettek részt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvízi védekezésben.