Hol tart a polgári Magyarország?

Belföld - 2007-01-28

Szombaton tartották a Marczibányi téri Művelődési Központban a Jövőnk című vitasorozat első témakörének (igazságosság) zárókonferenciáját.

Hol tart a polgári Magyarország? Erre az alapvető kérdésre keresi a választ a Fidesz vitasorozata - mondta el Navracsics Tibor az igazságosságról szóló zárókonferenciát megnyitó beszédében szombaton, Budapesten.

Reméljük, a Fidesz májusi kongresszusára sikerül megadni a választ a fenti kérdésre egy olyan vitairatban, amely háttéranyagként szolgál a küldötteknek és a párt közéletének, később pedig konkrét politikai program formájában is testet ölt - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője a Marcibányi téri művelődési központban tartott rendezvényen.

 

 Mint mondta, vannak "olyan politikai erők és személyiségek, akik álmaikban azt tervezgetik, hogy kiszorítanak minket a demokratikus közéletből", vannak olyan emberek, akik igyekeznek meghatározni olyan demokrácia-definíciókat, hogy mindenki beleférjen, csak éppen a legnagyobb ellenzéki erő nem.

 

Rámutatott: a Fidesz a társadalom felét, sőt, több mint felét képviseli, ezért felelősséggel tartozik saját választópolgárainak, de a velük egyet nem értőknek is, abban, hogy "szidás nélkül", ellenségeskedés nélkül olyan világos álláspontot mutasson fel bizonyos ügyekben, amely alapján korrekt tárgyalások kezdhetők.

 

Mint mondta, a vitasorozat azért is fontos, mert utoljára 10 éve volt hasonló kezdeményezés a Fideszben, közben azonban a párt széles szövetséggé bővült. Mára a Fidesz a legnagyobb jobbközép párt a régióban és a legnagyobb párt Magyarországon - tette hozzá.

 

A frakcióvezető még a Fidesz novemberi kongresszusán javasolt vitát négy témában januártól áprilisig, az igazságosság, az életminőség, a közszolgáltatások és az állam feladata, valamint a versenyképesség kérdésében, azzal a szándékkal, hogy a megtárgyalt témákról a májusi Fidesz-kongresszusra vitairatot is készítenek.

 

Navracsics Tibor szerint a választott témák nem ideológiai, hanem olyan általános emberi kategóriák, amelyekről mindenkinek kell rendelkeznie véleménnyel.

 

Forrás:fidesz.hu,MTI