A Fidesz egyfajta lakosságcserét hajt végre a vendégmunkások betelepítésével - erről a Jobbik-Konzervatívok elnöke beszélt szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján.
Gyöngyösi Márton úgy fogalmazott, "éveken keresztül azzal szédítette a Fidesz Magyarországnak a lakosságát, hogy valamiféle háttérhatalom egy európai lakosságcserére készül". Mára viszont kiderült, hogy a Fidesz az, aki 500 ezer vendégmunkást akar "rázúdítani a magyar társadalomra" - tette hozzá az ellenzéki párt EP-képviselője.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a vendégmunkásokat jellemzően kínai akkumulátorgyárakban akarják dolgoztatni, olyan körülmények között, bérekért és feltételekkel, amelyek mellett magyar emberek nem is akarnak munkát végezni. Szavai szerint közben magyar fiatalok százezrei hagyják el az országot, mennek nyugat felé azért, hogy minőségi oktatást kapjanak és olyan munkahelyeken dolgozzanak, ahol megbecsülik őket.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy a Jobbik a migráció minden formáját elutasítja, akkor is, amikor "Brüsszelben migránskvótákkal akarnak migránsokat telepíteni Magyarországra", és akkor is, amikor a Fidesz "akar migránsokat, migránsmunkásokat Magyarországra betelepíteni".
Gyöngyösi Mártont más témában kérdezték a Karácsony Gergely főpolgármester által alapított 99 Mozgalom ellenzéki előválasztásra kapott 506 millió forintos kampánytámogatásáról. A pártelnök azt felelte, az ügyben "nyílt levélben is megszólítottam Bajnai Gordont és felkérdeztem ezzel kapcsolatban Karácsony Gergelyt és Márki-Zay Pétert is", mert itt az ideje, hogy több mint egy évvel a választás után elmondják, mi is történt valójában. Leszögezte, nem fogadja el, hogy a Jobbikot büntessék meg olyan pénzek miatt, amelyekből a párt "egy fillért nem látott".
A politikus a sajtótájékoztatót a Gazdaságfejlesztési Minisztérium előtt tartotta, annak falára az esemény előtt a "Lakosságcsereügyi Minisztérium" feliratot ragasztották ki.