Jobbik: fedezze az állam az újonnan épült stadionok működésének költségeit!

Belföld - 2018-08-21

Fedezze az állam az utóbbi években épített stadionok működési költségeit, mert az önkormányzatoknak erre nincs elegendő forrásuk! - szólított fel keddi budapesti sajtótájékoztatóján két jobbikos politikus.

Szilágyi György országgyűlési képviselő ésszerűtlennek, szakmaiatlannak nevezte a 2010-ben indított százmilliárdos stadionépítési programot, amelynek során nem számoltak azzal, hogy szükség lesz a létesítmények üzemeltetésére, állagmegóvására.

Mint mondta, Magyarországon szinte lehetetlen üzemeltetőt találni ezekre a komplexumokra, hiszen kevés olyan cég van, amely profi módon képes kihasználni azokat a stadionokat, amelyeket egyáltalán lehetséges rentábilisan működtetni.

Balassa Péter, a párt szombathelyi önkormányzati képviselője saját városa példáját idézve arról beszélt: a tavaly őszi stadionavató óta már három ügyvezető távozott, mert nem sikerült gazdaságosan hasznosítani a tervek szerint 9,6, a valóságban 15,4 milliárd forintért megépített létesítményt. Az önkormányzatnak évi 300-330 millió forintot kell előteremtenie a költségekre, holott ennek a pénznek máshol volna helye, például egy bérlakásprogramban vagy a szociális juttatások területén - tette hozzá