Karácsony: minden demokratikus erő előtt nyitva a kapu a közös lista felé

Belföld - 2018-01-11

A demokratikus ellenzéki erőknek közös ajánlatot kellene tennie a választóknak a 2018-as választások előtt, ezért az ajánlások gyűjtéséig minden párt előtt nyitva áll a közös lista felé vezető kapu - jelentette ki Karácsony Gergely a Kossuth rádió csütörtöki, 180 perc című műsorában.

Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt mondta: a választók, akiknek többsége kormányváltást kíván, a lehető legszélesebb együttműködést szeretnének, és meg kell hallani az emberek szavát.

Hozzátette: ugyan felkészült a miniszterelnöki szerepre, ám ha volna bárki, aki több pártot és több szavazót képes integrálni, nyitott a jelöltség kérdésének megvitatására.

"A sor legvégén is el tudom képzelni magam, ha a sor előre megy" - fogalmazott.

Arról is szólt, hogy programjának fontos része egy új alkotmány megalkotása, mert szerinte morális értelemben ma Magyarországnak nincs alkotmánya, csak egy egypárti alaptörvénye. Az alkotmánynak az a funkciója, hogy a teljes politikai közösséget integrálja, ezért országgyűlési elfogadása esetén népszavazással kellene megerősíteni azt - vélekedett Karácsony Gergely.