- Szociális-karitatív központot és adományraktárat hozott létre az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség - Magyar Zsidó Szövetség (EMIH) Miskolcon és Debrecenben.
Az EMIH pénteken azt közölte: karitatív tevékenységével a főváros mellett már a Hajdú-Bihar és a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élőket is segíteni tudja.
A beruházások a karitatív szervezetek infrastrukturális fejlesztéseit és ezzel együtt a hátrányos helyzetűek társadalmi (re)integrációját támogató felhívás alapján valósultak meg. Céljuk a hitközséghez kapcsolódó szolgáltatások minőségének és hozzáférésének javítása volt.
Hozzátették, így sikerült a két városban új szolgáltatói pontokat létrehozni, amelyek raktárként és közösségi térként is használhatóak a rászorulók számára.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, csaknem 200 millió forint európai uniós támogatás segítségével