Kilépett az Együttből Szelényi Zsuzsanna

Belföld - 2017-06-23

- Kilépett az Együtt - a Korszakváltók Pártjából Szelényi Zsuzsanna független országgyűlési képviselő - erősítette meg az erről szóló - elsőként az Indexen megjelent - sajtóhíreket a párt .


Szelényi Zsuzsanna pénteken saját Facebook-oldalán videójában számolt be arról, hogy az Együttben viselt politikai tisztségéről lemond és kilép a pártból.

Felidézte: korábban azért dolgozott, hogy a pártból egy jövőre tekintő centrista mozgalom jöhessen létre. Azt mondta: hosszú és nehéz út vezetett döntéséig, de már jó ideje nem tudott lelkesedni az Együtt akcionista megnyilvánulásaiért, s tőle idegen ez a "botrányszerű" politizálás.

Szelényi Zsuzsanna azt is elmondta: az Együtt vezetői a plakáttörvény kapcsán "készhelyzet elé állították". Úgy fogalmazott: ebben a kétharmados kiélezett politikai helyzetben bizonyos feltételek mellett az ellenzéki egységgel szemben, esetleg a kormány mellett szavazzon. Ez pedig - mint kiemelte - meggyőződésével és a politikai realitásokkal is teljesen ellentétes, számára pedig érthetetlen és vállalhatatlan volt.

Hozzátette: országgyűlési képviselőként a továbbiakban is azon fog dolgozni, hogy Magyarországon az alkotmányos rend helyreálljon, a nők jogait képviseli, s a gyermekek jogaiért fog küzdeni - fejtette ki a független politikus.

Az Együtt közleményében azt írta: a párt "soha, semmilyen körülmények között nem gyakorolt nyomás senkire sem azért, hogy megszavazza a Fidesz plakáttörvényét".

Mint felidézték: Szelényi Zsuzsanna az Együtt országos listájáról, Szigetvári Viktor helyére került be a Parlamentbe, mandátuma további sorsáról még nem nyilatkozott. Közleményükben azt írták: az Együtt elnöksége tudomásul veszi Szelényi Zsuzsanna pártból való kilépését.