Húsz közigazgatási hivatal vezetőjének adta át kinevezését dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Parlament Vadásztermében. Szeptember 1-jén a hét regionális államigazgatási hivatal helyett tizenkilenc megyei, továbbá egy fővárosi közigazgatási hivatal jön létre. A megyei közigazgatási hivatalok felállítása a közigazgatás átalakításának első lépése.
A parlamentáris demokrácia legjelentősebb közigazgatás átalakítását tűzte ki célul a kormány, ennek első lépéseként alakulnak meg a közigazgatási hivatalok, amelyek a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervei. Létrejöttük garantálja, hogy a kormány minden megyében újra ellenőrizni tudja az önkormányzatok törvényes működését. A hivataloknak kiemelt szerepe lesz a közigazgatási feladatok koordinálásában, az ellenőrzésben, a közigazgatás informatikai fejlesztésében és a kormánytisztviselők képzésében. A közigazgatási hivatalok ellátják a helyi és kisebbségi önkormányzatokkal kapcsolatos ellenőrzési teendőket, az államigazgatási feladatokat, a kormányzás területi részvételével összefüggő feladatokat is, és szorosan együtt fognak működni a rendvédelmi szervekkel.
A hivatalok ma kinevezett vezetői szakmai vezetők, mindannyian közigazgatási gyakorlattal rendelkező szakemberek. Közigazgatási gyakorlatuk átlagosan több mint húsz év, közigazgatási vezetői gyakorlatuk pedig több mint tizenhat év.
A hivatalvezetőket dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök nevezte ki.
A kormány nemzetgazdasági szempontból stratégiai ágazatnak tekinti a közigazgatás rendezését, mert a rossz, túlbürokratizált közigazgatás a gazdasági versenyképességünk kerékkötője. A jól működő közigazgatás nemcsak az állampolgárok számára fontos, hanem a gazdaság talpra állításának egyik feltétele. A kormány célja ezért egy hatékonyabb, koordináltabb, olcsóbb és legfőképp ügyfélközpontú területi közigazgatás megvalósítása. Cél tehát egy olyan közigazgatás megteremtése, melynek középpontjában - okmányok és okiratok helyett - az állampolgárok és a vállalkozások, a bonyolult hatósági eljárások helyett a közigazgatási szolgáltatás, röviden a "jó állam" áll.
A közigazgatási hivatalok bázisára építve 2011 januárjától a területi államigazgatási szervek integrációjával - fővárosi és megyei kormányhivatalok jönnek létre, erős jogosítványokkal és az egyablakos ügyfélszolgálat megvalósításának céljával.
A közigazgatási hivatalok vezetői:
Budapest Főváros Közigazgatási Hivatal: Haszonicsné dr. Ádám Mária
Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Bércesi Ferenc
Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Kovács Miklósné dr. Molnár Ilona
Békés Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Gulyás Imre
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Lukács Irén
Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Polner Eörs
Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Balogh Ibolya
Győr- Moson- Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal: Nagyné dr. László Edit
Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Fazakasné dr. Veszprémy Anna Mária
Heves Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Balás István
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Csíkos Zoltán
Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal: Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna
Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Nagy Zsuzsanna
Pest Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Józsa Veronika Mária
Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Neszményi Zsolt
Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Galambos Ildikó Zsuzsanna
Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal: Gerhátné dr. Péter Mária
Vas Megyei Közigazgatási Hivatal: Ágh Ernőné
Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal: dr. Nagylaki Csilla
Zala Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője dr. Sifter Rózsa.