A koalíciós pártok csütörtökön a parlamenti ülés szünetében egyeztettek a miniszterelnökkel az államháztartási egyensúly helyreállítása érdekében tervezett intézkedéscsomagról.
"A záró tárgyaláson megállapodtunk mindazokról a lépésekről, amelyeket egyrészt a miniszterelnök úr bejelent majd szombaton, másrészt pedig, amelyek aztán törvényjavaslatok formájában a parlament elé kerülnek" - mondta a megbeszélésről távozó Kuncze Gábor SZDSZ-elnök. Hogy melyek ezek a törvényjavaslatok, arra a pártelnök nem adott konkrét választ. Arra a kérdésre, hogy mennyi idő alatt milyen összeget akarnak megtakarítani, közölte: "gyorsan, minél többet".
Veres János pénzügyminiszter a tárgyalást követően annyit közölt: a megtakarítások jelentősek lesznek az államháztartásban. A miniszterelnök már elmondta, hogy milyen mértékű a hiány, ebből következően komoly mértékű megtakarításra van szükség, szombaton ez pontosan nyilvánosságra fog kerülni - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc a kormányprogram parlamenti vitájában azt mondta: az államháztartás idei hiánya nyolc százalék körül lesz; hogy ne legyen nagyobb, ahhoz a kormánynak azonnali intézkedéseket kell hoznia.