A kormányprogramot tárgyaló parlamenti vita keretében Varga Mihály (Fidesz) a pénzügyi válságot, Kóka János (SZDSZ) pedig a gazdasági sikert emelte ki.
Varga Mihály szerint ma hárommillió olyan család él az országban, akinek kiadásai jóval meghaladják bevételeiket. A Fidesz politikusa a továbbiakban elmondta, választási és kormányprogram még soha nem állt egymástól olyan nagy távolságra, mint most."Gyurcsány Ferenc elfelejtette hozzátenni: az állam ma én vagyok" – mondta Varga Mihály. A legnagyobb ellenzéki párt politikusa azt is elmondta, hogy Brüsszel már két alkalommal "dobta vissza" a konvergenciaprogramot, legutóbb pedig a Nemzetközi Valutaalap marasztalta el az országot pénzügyi helyzete miatt.
Az SZDSZ-es Kóka János ezzel szemben a gazdasági sikerességet helyezte felszólalása középpontjába. Mint mondta, ma a sikertelenség kultusza hódít, a sikerekről nem esik szó, pedig Budapest Európa második leggyorsabban fejlődő régiója.
A gazdasági miniszter Orbán Viktort is bírálta: "Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy uniós országban fenyegetettségként tünteti föl a bevándorlókat és a betelepülőket, valamint szembeállítja a külföldi és a hazai tőkét. Ettől, tisztelt Orbán Viktor, tisztelt Fidesz-frakció, elsüllyedek szégyenemben" - -mondta Kóka János