Tisztelt Elnök Asszony!
Köszönöm, hogy levelével módot ad ismét megerősítenem: az SZDSZ számára a jelen egyik legfontosabb feladata a közélet tisztaságának helyreállítása. Mi, liberálisok úgy gondoljuk, hogy új szemlélettel, újabb, hatékonyabb törvényekkel kell megteremteni a tiszta közéletet.
Ezért mondja azt is régóta az SZDSZ: amíg nincs betartható és szankciókkal megerősített, új pártfinanszírozási törvényünk, amíg nem a pártoknál kezdjük el a kifogásolható gyakorlat felszámolását, addig nem várhatjuk el, hogy a társadalom szemléletet váltson. Ennek érdekében fogadtuk el múlt héten Lovasberényben Gyurcsány Ferenccel közösen azt a 10 pontos elvi állásfoglalást, mely a közélet tisztaságát, a pártfinanszírozás átláthatóvá tételét célozzák. (A dokumentumot levelemhez csatolom Önnek.)
Mindezek értelmében bátran kijelenthetem, hogy a liberális párt – a jogalkotástól akár a vizsgálóbizottság felállításáig - minden eszközt elfogadhatónak tart a kifogásolt ügyek feltárására. Sokáig harcolt egyedül az SZDSZ, hogy meggyőzze a többi pártot a változtatás szükségességről; örülök, hogy most esély nyílik az összefogásra.
Elnök Asszony levelében említett konkrét, jogi ügyben azt tudom tanácsolni, ha bűncselekményt sejt az MDF, tegyen feljelentést a rendőrségen vagy más nyomozó hatóságnál. Nekünk, közszereplőknek nem csak jogunk, de erkölcsi kötelességünk is a tudomásunkra jutott bűncselekményekről a hatóságot értesíteni.
Amennyiben azonban gyanúja döntően politikai természetű, azt javaslom, hogy a pénteki találkozónk egyik napirendi pontjaként ejtsünk szót róla, és vizsgáljuk meg közösen, hogy rendszer szinten mit tehetünk az ügy tisztázásáért.
Budapest, 2007. május 13.
Üdvözlettel:
Kóka János
Az SZDSZ elnöke