Koronavírus - MSZP: akár már szerdán szavazni lehetne a veszélyhelyzet meghosszabbításáról

Belföld - 2020-03-24

- Az MSZP kész akár már szerdán megszavazni a koronavírus elleni védekezésről szóló kormányzati törvényjavaslatot, ha abban szerepel a veszélyhelyzet határideje és az Országgyűlés elektronikus ülésezésének lehetősége - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden online sajtótájékoztatóján.

Harangozó Tamás az MSZP Facebook-oldalán látható videóban közölte, határozottan visszautasította Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető vádaskodását.

Szerinte mára egyértelművé vált, hogy a Fidesz "egy előre kitervelt aljas politikai játszmát" játszik az Országgyűléssel, az ellenzékkel, a magyar emberekkel.

Céljuk nem az együttműködés, hanem a politikai feszültség, a konfliktus- és hisztériakeltés, valamint az emberek egymás ellen uszítása - tette hozzá.

A szocialista politikus szerint az ellenzék legnagyobb hibája az elmúlt hét hétben az volt, hogy elhitte, a Fidesz a válsághelyzetben más arcát mutatja, valóban együtt kíván működni.

Harangozó Tamás közölte, pozíciójuk nem változott, korrekt, tisztességes javaslatuk van, amit fenntartanak.

Kifejtette: hajlandóak a kormánynak - az alaptörvényben megszabott hatáskörén túlmenően is - minden jogi eszközt megadni a válságkezeléshez, ha ennek a rendkívüli felhatalmazásnak az időtartamát 90 napban határozzák meg, amit egyszer meg lehetne hosszabbítani harminc nappal.

Hozzátette: a járványügyi helyzet miatt biztosítani kell azt is, hogy az Országgyűlés elektronikus kommunikációs eszköz alkalmazásával hozhasson döntést.

Arra kérjük a Fideszt, nőjön fel a feladathoz - fogalmazott.

MTI