Kósa Lajos határolódjon el a nacionalista uszítóktól!

Belföld - 2006-08-26

Szégyellni való az, ami a debreceni labdarúgó stadionban a Loki mérkőzései alatt a lelátókon folyik. Sajnos, csak ilyenkor kapjuk fel a fejünket ezekre a jelenségekre, amikor országos médiavisszhangot kapnak a kórusban politikai rigmusokat skandáló, ezekre tudatosan készülő úgynevezett szurkolók. - mondta Kovács László, az SZDSZ debreceni polgármesterjelöltje augusztus 25-én, sajtótájékoztatóján.

„Azért tartom tudatosnak, mert véletlenül nem lehet 10-15 méteres transzparenseket elővarázsolni. Azok, akik ilyeneket visznek magukkal sportrendezvényre, azok tudatosan készülnek cselekményükre.

Nem ma - illetve a Vasas elleni meccsen – kezdődött ez a folyamat. Már hónapok, évek óta hallom ismerőseimtől - akik ma már nem járnak ki a Loki mérkőzéseire - hogy rendszeresen politikai rigmusokat kiabálnak a debreceni meccseken. A játék egyre inkább mellékes körítéssé vált, lehetőséggé, amely alkalommal a kormánypártokat és a politikusokat nagy nyilvánosság előtt lehet becsmérelni. Eddig a „szurkolók” megelégedtek a honi politikai ellenfelek szidalmazásával, azonban az utóbbi időben a szomszéd országokat is felvették repertoárjukba. Ráadásul pont annak az országnak az állampolgárait becsmérlik, amelynek egyik tagja saját csapatuk másodedzője, Peter Fieber. Vajon Ő mit szól ehhez?

Teszi ezt az a „szurkolói” kör, amelynek figyelmét – állításuk szerint a Loki vezetői - felhívták az UEFA előírására, amely tiltja a politikai megnyilvánulásokat a stadionokban.

Teszi ezt az a „szurkolói” kör, amelynek a debreceni önkormányzat klubot biztosított, hogy kultúrált körülmények között elemezhessék kedvenc csapatuk játékát, találkozhassanak egymással.

Teszi ezt annak a csapatnak a „szurkolói” köre, amely csapatnak egyik tulajdonosa a debreceni önkormányzat, amely önkormányzatnak az első embere mindkét bajnoki cím megszerzésekor új stadiont ígért a csapatnak és a szurkolóknak.

Az a polgármester, aki együtt szurkol és ünnepel a bajnokcsapattal, átvesz érmet és kupát, nyilatkozik győzelmekről és összeállításról most hallgat. Nem érzi a felelősségét mindabban ami történik a debreceni stadionban.

Kósa Lajos hallgat. Nincs egy szava sem arra, ami a lelátókon történik. Nem ítéli el a debreceni stadionban történteket, nem határolódik el azoktól, akik sporteseményhez méltatlan viselkedésükkel „öregbítik” Debrecen hírnevét. Sem ő, sem a városvezetés bármely tagja nem érzi úgy, hogy meg kellene szólalnia, hogy le kellene ülni azzal a szurkolói körrel, amely szégyent hoz a városra, a csapatra, a jóérzésű szurkolók tömegére.

 

Babits Mihály szavait idézve: „vétkesek közt cinkos aki néma.”

 

Ezért vagyok kénytelen én megszólalni, mint a debreceni önkormányzat egyik választott képviselője:

Elfogadhatatlannak tartom azt a magatartást, amely az utóbbi időben a debreceni stadionban gyakorlattá vált. Elítélem azokat, akik kedvenc csapatuk játékát arra használják fel, hogy aktuálpolitikai jelszavakat skandáljanak. Felháborítónak tartom, hogy sporteseményekből politikai naggyűléseket csinálnak egyesek.

A politizálásnak megvannak a demokratikus szinterei. Ez a parlamentarizmus, az önkormányzatiság, a választások, vagy akár a naggyűlések is lehetnek, de nem a stadionokban szervezett sportesemények.

Sporteseményeken nincs és ne is legyen helye politikai megnyilvánulásoknak! Ezt meg kell érteni a Loki minden szurkolójának. A csapat tulajdonosainak pedig érvényt kell szerezni az UEFA előírásoknak..

Elvárjuk, hogy ha tovább folytatódnak ezek a jelenségek, akkor a debreceni önkormányzat vonja meg támogatását a Loki Szurkolók Egyesületétől.

Követeljük, hogy Kósa Lajos, mint a város polgármestere álljon ki és határolódjon el a debreceni stadion nacionalista uszítóitól!”

Kósa Lajos közleményében  világossá tette:

"Magánemberként és Debrecen polgármestereként elhatárolódok mindenfajta szélsőséges uszítástól, szélsőséges szervezettől."