Kósa Lajos interpellációja

Belföld - 2006-06-27

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere egy konkrét eset alapján nyújtott be interpellációt Dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez. Az alábbiakban az interpelláció teljes szövegét olvashatják.

A panelfelújítási program problémái („vasbeton rugalmatlanságú a pályázat”)

 

A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvényben biztosított forrásból pályázatot hirdetett az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának támogatására (LKFT-2006-LA-2 kódszám alatt). A pályázók körének meghatározása úgy történt, hogy állami támogatást csak az iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezeti épületek illetve önkormányzati bérházak korszerűsítésére, felújítására lehet igényelni, azzal a speciális feltétellel, hogy a társasházak és lakásszövetkezetek – az önkormányzatoktól függetlenül - önálló pályázatot is benyújthatnak, de csak akkor, ha adószámmal rendelkeznek.

 

A pályázati felhívás ilyenfajta megfogalmazása olyan embereket zár ki indokolatlanul az állami és önkormányzati támogatás lehetőségéből, akik nem tehetnek arról, hogy a jelenlegi jogi szabályozás miatt elhúzódó felszámolási eljárás egy-egy lakásszövetkezet megszűnése esetén hosszú évekig nem teszi lehetővé azt, hogy a lakásszövetkezetből kivált ingatlanok tulajdonosai társasháztulajdonukat bejegyeztessék az ingatlan-nyilvántartásba.

 

Ha a lakásszövetkezet megszűnik, akkor végelszámolásnak vagy felszámolásnak van helye, melynek során a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Az egyes szövetkezetek felszámolása miatt, az abból kiváló és önálló társasházzá alakulni szándékozó közösségek nem vehetnek részt a panelprogramban, hiába rendelkeznek önálló alapító okirattal, szervezeti és működési szabályzattal, adószámmal akkor, ha tőlük egyébként teljesen független ok miatt a lakásszövetkezet teljes felszámolási folyamatának bírósági útja még nem zárult le és az évekig húzódó eljárás jogerős lezárására nem került sor. Mindaddig ugyanis az ingatlan-nyilvántartásban a tulajdoni lapon a szövetkezet van feltüntetve, ezért a társasház tulajdont az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyzik be. Emiatt a pénzintézetek nem folyósítanak hitelt a korszerűsítési, felújítási költségek önrészének fedezetére és az állami támogatás sem ítélhető oda.

 

A felvetett problémára – a panelprogram lebonyolításában közreműködő – Országos Lakás– és Építésügyi Hivatal Lakásügyi Főosztályának vezetője sem tudott megnyugtató választ adni. Szerinte „a tulajdoni viszonyok tisztázásáig és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzések, átvezetések megtörténtéig a kivált lakóközösség nem tekinthető társasháznak, így a lakáspályázatokon sem tud részt venni.”

 

A tulajdonosi közösség ilyen helyzetben már nem szövetkezet, de még nem is társasház csupán azért, mert a felszámolási eljárást évekig el lehet húzni. A tulajdonosok e miatt valódi jogképességgel nem rendelkeznek, indokolatlanul esnek el állami forrásoktól, pénzintézeti hitelektől, önkormányzati támogatástól.

 

Méltánytalan őket kizárni emiatt a panelprogramból. Mivel magyarázza Miniszter Asszony a pályázati felhívás ilyen szigorú megfogalmazását, az indokolatlan megkülönböztetést?