Kovács Tamást legfőbb ügyésszé választották

Belföld - 2006-10-10

Az Országgyűlés Kovács Tamás katonai főügyészt 320 szavazattal 15 nem szavazat ellenében legfőbb ügyésszé választotta hétfőn Budapesten. A legfőbb ügyész - akinek mandátuma hat évre szól - megválasztása után letette a hivatali esküt az Országgyűlés előtt.

Az eskü letétele után az új legfőbb ügyészt Sólyom László köztársasági elnök fogadta parlamenti dolgozószobájában. Sólyom László köztársasági elnök szeptember 18-án a Sándor-palotában, az öt parlamenti párt frakcióvezetőjének jelenlétében jelentette be, hogy Kovács Tamás altábornagyot, katonai főügyészt jelöli legfőbb ügyésznek. Az államfő akkor elmondta, meg van győződve, hogy Kovács Tamás, aki 1990 óta a legfőbb ügyész helyettese, alkalmas arra, hogy a legfőbb ügyészi tisztséget ellássa.

Hozzátette, a katonai főügyész vitathatatlan vezetői képességekkel rendelkezik. Kiemelte azt is, hogy a jelölt személyéről egyeztetett az Ügyészek Országos Egyesületével. Ennek az egyesületnek az ügyészek túlnyomó többsége a tagja, az egyesület pedig "fenntartás nélkül támogatta ezt a jelölést" - tette hozzá akkor az államfő. Kovács Tamás 1940 december 13-án született Nagykónyiban, Tolna megyében.

 

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, 1965-ben került a hadsereg hivatásos állományába, 1968-ban nevezték ki katonai ügyésszé. 1990-ben lett a legfőbb ügyész helyettese. Kovács Tamás katonai főügyészként széles körű nemzetközi kapcsolatokat épített ki, és először az úgynevezett visegrádi országok, majd az USA és a többi NATO-tagország és néhány tengerentúli ország katonai igazságszolgáltatásáról szerzett tapasztalatokat.

 

1998-ban a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Az aktív ügyészek közül elsőként nyerte el 2001-ben az Ügyészek Országos Egyesülete által alapított Finkey-díjat. Nős, három gyermeke és öt unokája van. A korábbi legfőbb ügyész, Polt Péter hatéves mandátuma május 16-án járt le.

 

(MTI)