Kövér László: mélyülő válságban van Magyarország

Belföld - 2006-10-10

Kövér László szerint mélyülő válságban van Magyarország, Gyurcsány Ferenc pedig megbukott. A Fidesz választmányi elnöke erről mintegy húszezer ember előtt beszélt hétfőn a Kossuth Lajos téri kormányellenes gyűlésen.

 Gyurcsány Ferenc megbukott. Gyurcsány Ferenc nem létező személy. Menni fog vele majd a különleges anyagból gyúrt figurák egész kompániája: a Veres Jánosok, a Kókák, a Kunczék, a Lendvaik - hangsúlyozta Kövér László. A politikus szerint egy tisztességes demokráciában a Gyurcsány Ferenchez hasonló emberek nem kerülhetnének be a közéletbe. A képviselő gazdasági és erkölcsi válságról, valamint a demokratikus intézményrendszerben tapasztalható problémákról is beszélt.

Kövér László szerint szó sincs arról, hogy valódi reformcsomag készülne. A kormány tagjainak célja, hogy megszerezzék az állami tulajdont: egyebek mellett a gyógyszeripart, az egészségügyi szolgáltatások piacát, az állami földeket, a MÁV nyereséges üzletágait.

 

Ennek célja, hogy kormányzati hatalom nélkül is "uralkodni tudjanak az országon" - tette hozzá. A Fidesz választmányi elnöke beszédében megemlítette Lamperth Mónika területfejlesztési és önkormányzati miniszter, valamint Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyilvánosságra került felvételeit. Beszéde végén Kövér László kijelentette: nem lett a bolsevik kutyából demokratikus szalonna.

 

A HírTV első alkalommal nem közvetítette élőben a Kossuth téri Fidesz-nagygyűlést. A Kossuth téri színpadon kedden a tervek szerint Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője mond majd beszédet. Kövér László beszéde után estére körülbelül kétezer ember maradt a téren, és hallgatja a szónoklatokat.

 

Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivője beszédében úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy 50 év után egy új alkotmányt teremtsenek és igazi rendszerváltást vigyenek véghez. Megjegyezte, hogy a Fidesz nélkül nem győzhetnek, de azt is közölte, hogy nem az ellenzéki párt utasítására demonstrálnak már harmadik hete a Parlament épülete előtt.

 

(MTI)