Kuncze: hiteltelen a Fidesz létszámcsökkentési javaslata

Belföld - 2006-07-12

Az SZDSZ szerint hiteltelen a Fidesz önkormányzati képviselői létszámcsökkentési javaslata.

Az SZDSZ tavaly novemberben tett hasonló javaslatot

Ezt a liberális párt elnöke mondta, sajtótájékoztatón reagálva Répássy Róbert keddi bejelentésére, miszerint önálló képviselői indítványt nyújtottak be, amelyben kezdeményezik a megyei önkormányzati képviselők létszámának felére csökkentését.

 

Kuncze Gábor elmondta: a Fidesz úgy csinál, mintha meg akarná változtatni a nagyrendszereket, de az érdemi javaslatokat nem hajlandó támogatni. Az Országgyűlés a fideszes képviselők tartózkodása miatt hétfőn nem tudta elfogadni a kétharmados önkormányzati törvénymódosításokat. A pártelnök hozzátette: ha a Fidesz benyújtott javaslatát értelmesnek találják, akkor a szabad demokraták azt hajlandók támogatni, de félő, hogy azt az őszi önkormányzati választásokon már nem tudják érvényesíteni.

  

Hangsúlyozta, hogy emiatt az önkormányzati rendszer mindenki által sürgetett megreformálására most nem kerülhet sor, de a kormány olyan intézkedéseket fog hozni, amelyek a reformfolyamatok irányába tolják el a rendszer működését. Példaként említette: lehet többlettámogatásokat adni, ösztönzendő önkormányzatok együttműködését, társulását, intézmények közös működtetését, és lehet további ösztönzőket adni, hogy a régiókban a megyék még szorosabban működjenek együtt, szem előtt tartva a régiók ügyeit.

   

A pártelnök hozzátette: ha a Fidesz benyújtott javaslatát értelmesnek találják, akkor a szabad demokraták azt hajlandók támogatni, de félő, hogy azt az őszi önkormányzati választásokon már nem tudják érvényesíteni. Kuncze Gábor felidézte: az SZDSZ tavaly novemberben nyújtotta be javaslatát az Országgyűlésnek, amelyben kezdeményezte, hogy a különböző önkormányzati típusoknál átlagosan 50 százalékkal csökkentsék a képviselői létszámot.

(MTI)