Kvótareferendum - DK: szembemegy a népakarattal, aki részt vesz az alaptörvény módosításában

Belföld - 2016-10-04

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint szembemegy a népakarattal az, aki részt vesz az alaptörvény módosításában.

Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke kedden ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: az alaptörvényt négy ponton módosítanák, amelyek között szerepel a többi közt az, hogy tilos a csoportos betelepítés Magyarországra, az csak egyéni kérelmek alapján történhet.

A DK úgy látja, az érvénytelen és eredménytelen népszavazás üzenete egyértelmű: a magyarok nem adtak Orbánnak felhatalmazást semmiféle jogalkotásra. Ennek megfelelően a DK nem vesz részt sem az alaptörvény módosításának egyeztetésén, sem annak vitájában, sem a parlamenti szavazáson.

Erre szólították fel a többi ellenzéki pártot is.

Molnár Csaba jelezte, ha az alaptörvény-módosítás veszélybe sodorja Magyarország uniós tagságát, "akkor utcára hívjuk a demokratákat, így helyezve nyomást a nemzeti érdekeket eláruló kormányra."

Hozzátette: ha a Jobbik számára is elfogadhatatlan alaptörvény-módosító javaslatot tesz, akkor azt a DK úgy értékeli, hogy a kormányozni képtelen és az országot tönkre tevő Fidesz "fondorlatos módon előrehozott választásra játszik"