Laktanyából iskola és kollégium a hátrányos helyzetű diákoknak

Belföld - 2008-09-13

Megújult a 2004 óta használaton kívüli, nyíregyházi Vay Ádám laktanya négy épülete: a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok szakmai képzésével foglalkozó Bencs László Szakiskola, a Zrínyi Ilona Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programjának kollégiuma, valamint egy tornaterem kapott itt helyet – több mint 1 milliárd forintos európai uniós támogatással.

Az ország 36 pontján összesen több mint 24,3 milliárd forint, nagyobbrészt európai uniós támogatást fordítottak az elmúlt négy évben a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében városrehabilitációra – részben történelmi városközpontok, részben pedig barnamezős, volt honvédségi területek megújítására.

 

1,15 milliárd forint – ebből a 24,3 milliárd forintos keretből ennyibe került Nyíregyházán, a 36-os főút mentén található egykori laktanya négy épületének átalakítása, amelyhez 1,035 milliárd forintos európai uniós forrást, a pályázati önerő kiegészítéséhez pedig további 69 millió forintos belügyminisztériumi támogatást nyert 2007 tavaszán a szabolcsi megyeszékhely önkormányzata.

 

Nem csupán a városkép javult ezzel a beruházással Nyíregyházán. Két épületben az immár 18 éve működő, tevékenységét annak idején a dolgozók általános iskolájaként kezdő, ma pedig már elsősorban hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok szakmai képzésével foglalkozó Bencs László Szakiskola kapott helyet. A két épület egyikében konyhát és éttermet is kialakítottak. Az új tornateremnek ad helyet a harmadik épület.  A negyedikben pedig a Zrínyi Ilona Gimnázium hátrányos helyzetű tanulói számára 2001-ben elindított Arany János Tehetséggondozó Program diákjai számára alakítottak ki kollégiumot – hosszú időre megoldva ezzel az intézmény évek óta meglévő elhelyezési gondjait.