Liberálisok: a kormány fizesse ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek megítélt kárpótlást!

Belföld - 2017-05-24

A Magyar Liberális Párt arra szólítja fel a kormányt, hogy fizesse ki azt a kártérítést, amit az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az új magyar egyházjogi törvénnyel kapcsolatban korábban megállapított jogsértések miatt ítélt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) számára.

Fodor Gábor pártelnök és Bősz Anett ügyvivő szerdán találkozott Iványi Gáborral, a MET vezetőjével, akitől azt a tájékoztatást kapták, hogy egyelőre nem utalták el nekik a hárommillió eurót (mintegy 935 millió forintot).

A Fidesz-kormányzat jelenleg olyan politikát folytat, amelyben vannak kivételezett egyházak és vannak olyanok - például az Evangéliumi Testvérközösség -, amelyek hátrányokat szenvednek el, a Liberálisok szerint azonban kis és nagy egyházakra egyaránt szüksége van a társadalomnak, méghozzá úgy, hogy mindegyikük számára egyenlő feltételeket biztosítanak - mondta a független képviselő.Bősz Anett megismételte: két százalékra javasolják emelni a vallási tevékenységet végző szervezetek számára felajánlható szja összegét, és megszüntetnék a "kormánynak tetsző" egyházak "privilégiumait".

Iványi Gábor arról beszélt, hogy a jelenlegi diszkriminatív helyzet több felekezetet is érint. Hiába döntött úgy 2013-ban az Alkotmánybíróság, hogy vissza kell állítani az attól megfosztott egyházak korábbi státuszát, ez egyelőre nem történt meg - tette hozzá. A MET vezetője közölte, hogy az állam tavaly - a kiegészítő támogatásokon felül - a "számára kedves" egyházaknak 150-200 milliárd forint közötti támogatást adott.

A Hit Gyülekezete figyelemfelhívó flashmobja a család fontosságáért.MTI Fotó: Marjai János

A következő években elmaradó bevételek miatt is pereket fognak indítani - felelte Iványi Gábor egy kérdésre válaszolva.