- A Liberálisok szerint végveszélyben van a szakgimnazisták jövője, ezért azt követelik a kormánytól, hogy egy évvel halassza el az új rendszer bevezetését - mondta Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A szakgimnáziumokban három hét múlva olyan fiatalok kezdik meg a tanulmányaikat, akiket a kormány oktatáspolitikája "csőbe húzott", hiszen ők elesnek attól, hogy a végzettségük megszerzése után át tudják képezni magukat így "lecserélhető betanított munkások" lesznek belőlük - fogalmazott a liberális politikus.
A Liberálisok ezért azt követelik a kormánytól, hogy legkorábban a 2017-2018-as tanévben vezesse be az új rendszert, valamint üljön le tárgyalni a szakma képviselőivel és vegye komolyan az intézményvezetők, szakpedagógusok követeléseit - mondta Bősz Anett. Kiemelte: a közismereti tárgyak számának a szakgimnáziumokban el kell érnie azt a szintet, hogy a tanulók fel tudjanak készülni az érettségire, mert a heti hat óra erre nem elegendő.
Hozzátette: a Nemzetgazdasági Minisztériumtól pedig azt követelik, hogy olyan rendszert dolgozzon ki, amelyben valódi munkát biztosító szakmai tapasztalatot szerezhetnek a szakgimnazisták.
Kitért arra is: az Európai Unió kulcsfontosságú az oktatás szempontjából is, ezért meg kell akadályozni, hogy az október 2-ai népszavazáson Orbán Viktor politikai alapot teremthessen Magyarország kivezetésére az EU-ból. A Liberálisok ezért amellett kampányolnak, hogy az embereke igennel szavazzanak a referendumon - tette hozzá.
Az NGM korábbi közleménye szerint a jelenlegi szakközépiskolák alakulnak át a 2016/17-es tanévtől szakgimnáziumokká, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek.