Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az LMP a komáromi akkumulátorgyárban vasárnap történt baleset miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn. Közleményükben azt írták: egy helyi televízió tudósítása szerint március 31-én este több sérültet kórházba vittek a komáromi SK Batteries akkumulátorgyárból, mert a gyártás során hidrogén-cianid kerülhetett a levegőbe.
A katasztrófavédelem közleménye szerint nem mértek határérték feletti veszélyes anyagot a mobillaborral tették hozzá.
Hangsúlyozták: ez nem az első alkalom, hogy ebben a gyárban baleset történik, és egyre gyakoribbak az akkumulátorgyártó és feldolgozó üzemek körül az ilyen esetek, ezért is elhibázott az a kormányzati törekvés, hogy Magyarországon még több, veszélyes anyagokkal dolgozó gyár épüljön.
A közlemény szerint az LMP - Magyarország Zöld Pártja írásbeli kérdéssel fordul a kormányhoz, hogy kiderüljön, mi is történt valójában. Feljelentést tesznek továbbá ismeretlen tettes ellen, hogy kiderüljön, kinek a mulasztása miatt történt ismét baleset a komáromi akkumulátorgyárban.
Az LMP már korábban benyújtott határozati javaslatokat az akkumulátorgyárak monitoringadatainak kötelező közzétételéről, illetve a szigorúbb büntetési módok bevezetéséről, amelyek elfogadásával akár a vasárnapi baleset is megelőzhető vagy szankcionálható lett volna, "azonban ezeket a Fidesz lesöpörte az asztalról" - írták.
Határozati javaslataikat a mostani ülésszakban is benyújtják - közölte az ellenzéki párt, kiemelve, hogy a sérülteknek mihamarabbi felépülést kívánnak.