Az összes termőföldet elveszi Győrtől az a kormányzati döntés, amely négyszáz hektárnyi területet minősített át annak érdekében, hogy ott akkumulátorgyár létesülhessen - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Süveg Anna, az LMP szóvivője, hozzátéve: pártja helyi civilekkel együtt tiltakozik a beruházás ellen.
Ismertette: a Győrszentiván városrész melletti területen a jövőben szántóföldi művelés helyett napi több száz kamion jár majd. A szabályozás szerint jelentős mértékű, zavaró hatású ipari terület jön létre, ahol tűz-, robbanás- és fertőzésveszély, valamint nagy zajjal és bűzzel járó ipari tevékenység folytatható.
A párt ezért hétfőre, a helyi civilekkel közösen szervez tiltakozást a városháza elé. A helyiek ugyanis eddig több fórumon jelezték, nincs rendben, hogy egy veszélyes beruházást a megkérdezésük nélkül valósítanának meg.
.Süveg Anna azt mondta: az üzem feltehetően napi huszonnégy órában működik majd, és ünnepnapokon is zúgnak majd a gyáróriás gépei.
Az LMP a helyi civilekkel együtt azt gondolja: nem ilyen jövőt szeretnének az unokáikra hagyni, hanem élhető környezetet, tiszta levegőt és elegendő mennyiségű tiszta ivóvizet - mondta a szóvivő.