LMP: kínosak a miniszterelnök nézetei a magyar gazdaságról

Belföld - 2017-02-28

"Kínosnak" tartja az LMP társelnöke a miniszterelnök friss közlését a magyar gazdaság állapotáról.

Szél Bernadett keddi sajtótájékoztatóján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján elhangzottakra reagálva választ kért arra, mennyire racionális 5 százalék feletti gazdasági növekedést vizionálni a 2020 utáni időszakra, ha tavaly 20 százalékkal csökkentek a beruházások.

Az LMP frakcióvezetője közölte, egyetért a jegybankelnökkel a versenyképességi fordulat szükségességében, szerinte azonban ezt nem azoknak kell megvalósítaniuk, akik "zsákutcába vezették a magyar gazdaságot".

Szél Bernadett úgy fogalmazott: az ország teljes mértékben kiszolgáltatott az uniós forrásoknak, az egykulcsos adórendszer pedig "meglopja a kispénzű embereket".

Az elmúlt hat évben tovább nőtt a szakadék a hazai kis- és közepes vállalkozások, valamint a multik között - folytatta az ellenzéki politikus, aki felháborítónak nevezte annak beismerését, hogy "az oktatást eladják a multinacionális vállalatoknak". Szerinte ugyanis ezt jelenti az, hogy cégek dönthetnek a fiatalok pályaválasztásáról.

A női foglalkoztatás lehetőségeivel kapcsolatban Szél Bernadett megjegyezte: nem kellett volna lehetővé tenni a kisgyermekes anyák kirúgását.