LMP: nemzetvesztő stratégia a társadalombiztosítás intézményeinek megszüntetése

Belföld - 2016-12-05

Az LMP "igazi nemzetvesztő stratégiának" tartja a társadalombiztosítás intézményeinek megszüntetését, amely az ellenzéki párt társelnöke szerint közelebb hozza az egészségügy összeomlását. Hadházy Ákos, aki az alaptörvény módosítását is felvetette az ügyben, úgy látja: a "látszatreform" azt célozza, hogy egyesek halászhassanak a zavarossá tett 2000 milliárd forintos üzletben.

Hadházy Ákos hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: az egészségügy igazi problémája a forráshiány, amelyet eddig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) próbált ellensúlyozni megfelelő szervezéssel. A képviselő szerint az OEP szakértőinek köszönhető a várólisták rövidülése, a korszerű betegkövetés bevezetése.

Az intézmény azonban január 1-jétől megszűnik, feladatainak egy részét a Nemzeti Családtámogatási és Társadalombiztosítási Hivatal veszi át, amely azonban három hónappal később beolvad a Magyar Államkincstárba. Az egészségbiztosító más funkciói pedig a nyáron elfogadott koncepció szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumába olvadnak - emlékeztetett.

A kormány azonban nemrég "visszatáncolt" - fogalmazott Hadházy Ákos, rámutatva: egy új kormányhatározat létrehozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Hivatalt, amely az EMMI alá rendelve, központi költségvetési szervként működik majd.

Az ellenzéki politikus úgy látja: a kapkodva, koncepció nélkül megvalósított változtatás vegetáló intézményt, állandó döntési zavarokat eredményez majd, és nem tesz lehetővé stratégiai szolgáltatás-vásárlást a szektorban.

Az LMP társelnöke emlékeztetett: a 2011-es alaptörvényben már nem szerepel az állam feladataként a társadalombiztosítás fenntartása. A képviselő ezért a jelenlegi helyzetben felvetette az alaptörvény módosítását.