Mabisz: tavaly 6585 tűzkárra 3,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók

Belföld - 2017-05-29

Tavaly a biztosított lakóingatlanokban 6585 tűzkár keletkezett, ezek kártérítésére 3,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, 2010 óta 47 564 tűzeset történt a biztosított ingatlanokban, ezekre összesen 35,3 milliárd forintot fizettek ki a társaságok - mondta Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) hétfői sajtóbeszélgetésén.

Bérczi László elmondta: az elmúlt hét évben 2012-ben volt a legrosszabb a helyzet, amikor 7698 biztosított ingatlanban 9,1 milliárd forint kár keletkezett. A lakástüzek egyik leggyakoribb oka a nyílt láng használata, fokozottan ügyelni kell arra, hogy a tűzhelyek, kandallók, kályhák közelében véletlenül se tároljanak a lakók gyúlékony anyagot. A konyha az egyik leginkább tűzveszélyes terület, második helyen azonban a lépcsőházak állnak, mivel például a közös hulladékledobó kedvez a tűz kialakulásának és gyors terjedésének - mondta a dandártábornok.

Lakástüzek száma Magyarországon, 2000-2015

Kruppa Attila, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tűzvédelmi munkacsoportjának vezetője kiemelte: nő az elektromos eredetű tüzek előfordulásának száma is, tüzet okozhat a készülékek hibás működése, az általuk termelt hő nem megfelelő elvezetése, és a nem megfelelően karbantartott hálózat is. Gyakori probléma, hogy egy-egy konnektorra nagyszámú eszközt csatlakoztatunk különféle hosszabbítók és elosztók segítségével, ezzel pedig túlterhelhetjük mind magát az elosztót, mind a falba épített vezetéket. Az ideális megoldás, ha egy fali csatlakozóra nem kötünk 2000-2500 Watt összteljesítménynél nagyobb terhelést - fűzte hozzá.

A villamos eredetű tűzkárok megelőzéséről és csökkentéséről fontos információkat közölnek a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, a Magyar Biztosítók Szövetsége és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közösen készített ajánlásban - mondta a szakember.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.

A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út 18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza.