BAGOLY DÁNIELNEK, az MTI Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szerkesztősége szerkesztőségvezetőjének, tudósítónak,
BALOGH CSABÁNAK, a Duna Művészegyüttes táncos szólistájának,
BODA ISTVÁNNAK, az ózdi Árpád Vezér Úti Általános és Szakképző Iskola igazgatójának,
BORHI KÁROLYNÉNAK, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége megbízott irodavezetőjének,
BREINICHNÉ HORVÁTH ANDREÁNAK, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanárának,
DR. FENYŐ GYÖRGYNEK, a Nyugat-magyarországi Egyetem főiskolai docensének,
GARAI FERENCNÉNEK, a szentesi Központi Óvodai Munkáltatói Körzet körzeti vezető óvodapedagógusának,
DR. HARTUNG FERENCNEK, a Pannon Egyetem dékán-helyettes egyetemi docensének,
IGRIC GYÖRGYNEK, a Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúli Kht. ügyvezető igazgatójának,
IZSÓ JÁNOSNAK, a XI. kerületi Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola tanárának,
JUSZTIN LÁSZLÓNAK, a szolnoki Városi Kollégium igazgatójának,
KAJUS LÁSZLÓNAK, az ököritófülpösi Községi Önkormányzat önkormányzati képviselőjének,
KÁLMÁNNÉ DR. BORS IRÉNNEK, az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola megbízott igazgatójának,
DR. KISPÁL TIBORNAK, a Szent István Egyetem egyetemi docensének,
KISS ÉVA történésznek, művészettörténésznek, nyugalmazott főiskolai tanárnak,
KUNDER GYULÁNÉNAK, a szerencsi Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szak és Szakmai Szolgáltató gazdasági vezetőjének,
DR. MÁRIALIGETI JÁNOSNAK, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárának,
MAUSZ MIHÁLYNAK, a mohácsi Radnóti Miklós Szakközép és Szakiskola igazgató-helyettesének,
NAGY GY. MARGIT gobelinművésznek,
NÉMETH ALICE operaénekesnek, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagjának,
PÁLINKÁS JÓZSEFNÉ nyugalmazott tanárnak,
PERE JÁNOS előadóművésznek, a Rácz Aladár Zeneiskola magánének-tanárának,
PETŐCZ ANDRÁS József Attila- és Máray Sándor-díjas írónak,
RIGÓ MÁRIÁNAK, a Pesti Magyar Színház számviteli vezetőjének,
ROZSNYAI MARGITNAK, a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet vezető pszichológusának,
SILIGA MIKLÓSNAK, a Magyar Nótaszerzők és Énekesek Iskolája tanár-korrepetitorának,
SIMÁNDI ANNÁNAK, a Budapest Bábszínház bábszínészének,
DR. SIMON IMRÉNEK, a Tessedik Sámuel Főiskola főiskolai docensének,
SIMONYI JÁNOSNÉNAK, a József Attila Színház Kht. főkönyvelőjének,
SIMOR ISTVÁNNAK, a Magyar Távirati Iroda belpolitikai főmunkatársának,
SIPOS FERENCNEK, a kaposvári Nevelési Tanácsadó nyugalmazott igazgatójának,
SZABÓNÉ DR. DACZI MARGITNAK, a Pécsi Tudományegyetem főiskolai adjunktusának,
SZÁNTÓNÉ JÓZSA JULIANNÁNAK, a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Középiskola igazgató-helyettesének,
TORMA LÁSZLÓNÉNAK, a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsőde intézményvezetőjének,
Dr. TÓTH JÓZSEF nyugalmazott tanárnak,
TÓTH TIHAMÉR JENŐNEK, a Magyar Televízió Zrt. vezető-rendezője, vezető-operatőr, szerkesztőjének,
VAJAY ATTILÁNÉNAK, a szigetszentmiklósi Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet logopédusának,
VAJDA GYŐZŐNÉNEK, a soroksári II. számú Napsugár Óvoda vezetőjének,
VARGA MIKLÓS szobrászművésznek,
DR. VERES PÁLNAK, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi adjunktusának,
DR. VIDÁKOVICH TIBORNAK, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docensének,
WOHLFART ZSUZSANNÁNAK, a zirci Reguly Antal ÁltalánosIskola és Előkészítő Szakiskola tanárának;
ZSUPPÁN LÁSZLÓNÉNAK, a XV. kerületi Önkormányzat Egyesített Bölcsődék igazgatójának.