Kiskunmajsa és Szank után a megfigyelési zónába tartozó Móricgáton is találtak madárinfluenza gyanúja miatt megbetegedett állatokat, melyeket azonnal megsemmisítettek - közölte Bács-Kiskun megye főállatorvosa.
Az Európai Unió előírásai szerint az érintett libatelep egy kilométeres körzetében több mint 300 ezer szárnyast megsemmisítése kezdődött meg, mely előreláthatóan egy-két napon belül befejeződik. Bács-Kiskun és Csongrád megyében szerda óta tilos a háziszárnyasok szállítása és levágása - közölte a megyei főállatorvos, aki "katasztrófa sújtotta" területeknek minősítette Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Szank, Móricgát, Harkakötöny és Tázlár településeket, amelyekről harminc napig nem lehet háziszárnyast kiszállítani.
Molnár Zoltán főállatorvos beszámolt arról, hogy a vasárnap Szankon és később Móricgáton találtak a klinikai tünetek alapján szintén madárinfluenzával fertőzött állományt, melyek megsemmisítése megtörtént. Szankon 19 ezer házi szárnyast semmisítettek meg vasárnap, míg Móricgáton egy 500 darabból álló tömőliba-állományban fedezték fel a fertőzést.
A főállatorvos beszámolt arról, hogy a bodoglári libatelep egy kilométeres körzetében lassan befejeződik a baromfiállomány megsemmisítése, míg a szanki és a móricgáti fertőzött telepek környékén, valamint a kisebb és a nagyobb telepeken is megkezdték a szárnyasok megsemmisítését. Molnár Zoltán szerint a területen óriási az állatsűrűség, így nagyon nagy a fertőzés veszélye.
Fokozza a kockázatot, hogy az állatokat szabadon tartják, a vadmadarak pedig szabadon terjeszthetik köztük az egyik helyről a másik helyre a fertőzést. Elmondta, hogy a körzetben elrendelték, az állatokat csak zárt térben szabad etetni-itatni, hogy a vadmadarak ne szállhassanak le közéjük.