Mécs Imre: '56 mindannyiunké, senkinek sincs joga másokat kirekeszteni

Belföld - 2006-08-11

Mécs Imre szerint senkinek sincs joga másokat kirekeszteni, '56 ürügyén gyűlölködésre uszítani, hiszen ez gyökeresen szemben áll '56 szellemiségével, s ezzel megtagadják saját egykori nézeteiket. "1956 mindannyiunké, az akkor élt és a mai generációké, mindazoké, akik vállalják, akik elfogadják, akik tisztelik, akik szellemiségét követni akarják"

A szocialista országgyűlési képviselő  közleményében úgy fogalmaz: "a magyar '56 csak jogot védett és jogot kívánt adni minden embernek és minden elnyomott népnek, nemzetnek" és nem véletlen, hogy "másutt is a fiatalok követtek bennünket", majd osztoztak a kegyetlen megtorlásban. "Övék is '56, s valamennyi szabadságszerető emberé" - olvasható a közleményben.

A politikus emlékeztet rá: "1956 volt a zászlónk a kádári pártdiktatúra elleni küzdelmekben, s a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon, amely során békés úton sikerült megvalósítatnunk '56 követeléseit".

Nagy Imre és sok száz kivégzett társa adta meg a mi legitimációnkat a tárgyalásokon, a temetésen méltóságteljesen résztvevő százezrek nyomatékosították szavainkat. Nem véletlen, hogy október 23-án kiáltottuk ki közös akarattal a III. köztársaságot - fogalmaz.

Mint írja, "ami jövőbemutató példa: az egymás iránti nyitottság és bizalom, fontos kérdésekben egyetértés és összefogás, az önzetlenség - szinte senki sem nézte azt, hogy neki mi a haszna - a hihetetlen mértékű és kirobbanó aktivitás közügyekben és a szolidaritás" .

"Mindezek tükrében szomorú, hogy néhány ötvenhatos gyűlölködő nyilatkozatokat tesz arról, hogy nem kíván közösen ünnepelni forradalmunk és szabadságharcunk ötvenedik évfordulóján és a hivatalos ünnepségek bojkottjára hív fel" - olvasható írásában, amelyben Mécs Imre arra reagál, hogy Wittner Mária egykori 1956-os halálraítélt a Népszabadság című lapban kedden megjelent nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy "ezzel a kormánnyal mi nem ünnepelhetünk".

Mécs Imre idézi Nagy Imre szavait, aki hangsúlyozza: kinek-kinek szíve - és esze - joga, miként ünnepel, "de senkinek sincs joga arra, hogy bárkit is kirekesszen annak a forradalomnak a megemlékezéseiből, amelyre hatalmas összefogás volt a jellemző".

"Aki képtelen arra, hogy vélt vagy valódi sérelmein felülemelkedjen, az ne rontsa el magánérzelmeivel mások örömét. De különösen ne keltse nemzetünk rosszhírét" - teszi hozzá. Mécs Imre meggyőződése, hogy "a még élő ötvenhatosok óriási többsége idegenkedve nézi néhány szélsőséges személy kirohanásait és gyűlölködéseit, amelyek nem reprezentálják a zömöt jelentő "csöndes ötvenhatosok" véleményét".

Ezért arra kér mindenkit, segítse elő "a XX. század egyik legnagyobb eseményének közös megünneplését. "A sajtótól pedig azt kérjük, hogy a véleményeket értékükön és súlyukon kezelje, félretéve az extremitások iránti fogékonyságot" - írja a politikus.

"Segítsük elő, hogy az önvizsgálat és a megbékélés időszaka legyen 2006 októbere, s minden jó szándékú ember méltósággal ünnepelhessen vendégeinkkel, a nemzetek reprezentánsaival együtt, beleértve azon keveseket, akik annak idején idegenkedtek tőlünk, de belátták a nép óriási többségének igazát, a szabadság, a függetlenség, a demokrácia, az emberi jogok, a magunk útján járás igazát, és akik megkövették az áldozatokat" - fogalmaz.

(MTI)