Megerősített szövetségesi szerződés

Belföld - 2010-05-19

Kedden a Fidesz elnökségi ülése után Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke közös sajtótájékoztatón erősítették meg pártjaik szövetségi szerződését.

A szerződés célja, hogy példát mutassunk az együttműködésből - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor elmondta, a szövetségi megállapodás megerősítése része annak a forgatókönyvnek, melynek célja a nemzeti együttműködés rendszerének felépítése. Mint kifejtette, úgy érezték, szükség van egy olyan dokumentumra, amely rögzíti, hogy a két párt egy pártszövetség keretében közösen fog kormányozni.

 

A megállapodást azért hozták létre - tette hozzá -, hogy a nemzeti egységet megpróbálják támogatni, szükség esetén meg tudják védeni, illetve világossá tegyék, hogy a nemzeti ügyek programját végre fogják hajtani.

 

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a nemzeti ügyek programjában a legfontosabb értékek a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend. A kereszténydemokratáknak mindegyik témához van hozzátennivalója, de elsősorban azt várják tőlük, hogy a család intézményének megerősítésében nyújtsanak segítséget a következő kormánynak. Megjegyezte, ennek oka, hogy az elmúlt nyolc évben súlyos támadások érték a családot, és a megbukott kormány politikáját családellenes szemlélet jellemezte. A család azért fontos, mert az együttműködés legjobb terepe - mutatott rá a Fidesz elnöke.

 

 

 

Semjén Zsolt KDNP-elnök a szerződésről szólva úgy fogalmazott: ez egy szellemi természetű dokumentum, amely történelmi távlatokban elemzi és nézi az együttműködésünket. A KDNP elnöke kifejtette, hogy a szövetség egésze magáénak vallja azokat az értékeket, amelyeket Barankovics István pártja képviselt. Kezdve azzal - fogalmazott Semjén -, hogy 1944-ben a barna szélsőséggel szemben, ′45 után pedig a vörös szélsőséggel szemben fogalmazták meg a kereszténydemokrata, keresztényszociális értékrendet.

 

Mint Semjén Zsolt fogalmazott, ennek az értékrendnek három alapvető pillére volt: a személy tiszteletéből kifolyólag a szabadság védelmezése, a szolidaritásból kifolyólag a keresztény - szociális gondolat érvényre juttatása és a minden embert átfogó keresztény testvériesség gondolatán belül a mélységes nemzeti elkötelezettség.

 

Az együttműködésnek a lényege - mondta Semjén -, hogy a Fidesz egy néppárti karakterű, széles, nagy gyűjtőpárt, a KDNP pedig kifejezetten világnézeti karakterű párt. Ennek a kettőnek a harmonikus együttműködése tette lehetővé azt a fantasztikus támogatást, amit a választásokon elértünk - tette hozzá a politikus.

 

A családok tekintetében mindig is az volt az álláspontunk - fogalmazott a KDNP elnöke -, hogy két dolgot kell egyszerre megcselekednünk: egyfelől a szükséges jogszabályi, állami segítséget a családok mögé kell tenni, hogy a gyermekek megszülethessenek és a gyermekvállalás ne legyen azonos a szegénységnek a vállalásával. Másfelől egy széles szellemi megalapozást kívánunk megfogalmazni annak tekintetében, amit a családok érdekében meghirdettünk. A KDNP készen áll arra, hogy az új kormányban a történelem által vállalt szerepét ma is megcselekedje - jelentette ki Semjén.